Vona Gábor PDF
Preview Vona Gábor
Vona Gábor Havas Henrik Havas (2017) Címke: Politika, közélet Politikattt közéletttt Az olvasó ne számítson afféle „beszélgető-könyvre”. Nem egy szokásos interjúkötetről van szó, mert bár a szövegben előfordulnak rövidebb-hosszabb párbeszédek is, de jól tördelt, jól olvasható monológok is. A könyvben vannak riportelemek, de ami igazán fontos az az, hogy egy jól tagolt, talán nem túlzás azt mondani, hogy olvasmányos, élvezetes könyvről van szó. Tulajdonképpen minden olyan Vona Gáborral kapcsolatos kérdésre van válasz, amely az olvasót (magyar választópolgárt) érdekelheti. „Honnan jött” Vona, akinek anyai ágon tót volt a családja? Miért változtatta meg a nevét? Gyerekkorában miért töltött nyaranta hosszú heteket a felnőtt bőrgyógyászati osztályon, és miért volt kedvenc szórakozása az elkapott legyek szárnyát kitépni? Hogy lehet az, hogy rendelkezik egy olyan tájékozódási képességgel, hogy az autóban még idegen tájakon is képes kijavítani a GPS-t? Mi a magyarázata annak, hogy miközben azt vallja, hogy egyedül Orbántól tudott „politikacsinálást” tanulni, eközben semmiben nem tud egyetérteni a miniszterelnökkel? Vona szerint: „Bismarck és Assisi Szent Ferenc vagyok egy személyben”, honnan volt bátorsága ilyet kijelenteni? Az egyik fejezet címe sokat sejtet: „Antiszemitizmus és hanukai levél”. Tényleg Simicska kezében van Vona Gábor, és a Jobbik? Vona állítja, hogy fél évvel a választások előtt már csak két kihívója van Orbánnak, ő és Szél Bernadett, de nyerési esélye egyedül neki van. Vona beszél politikai pályájáról, amely az egyetemen kezdődött, a Fideszben folytatódott, hogy aztán párjának elnöke legyen. A néppártosodás jegyében Vona előre megtervezte, hogyan rúgja ki radikális alelnökeit. A könyv „lefordítja” a Jobbik kormányprogramját és választ ad arra a kérdésre is, hogy kikre számít Vona a kormányalakításkor, valamint arra is, hogy mire számíthat Orbán klientúrája. Havas Henrik Vona Gábor ÚJRATERVEZÉS ELŐSZÓ Érezte már azt valaha, hogy amit a világról addig gondolt, aznaptól számítva nem érvényes? Hogy a biztosnak hitt dolgok hirtelen elpárolognak? Hogy a szilárd talaj, amire felállt, és amire építkezett, egyszer csak süppedni kezd? Mert velem már megtörtént. Az ember szereti elrejteni az ilyet, hiszen gyengeséget, esendőséget sugall, de ettől még ez az igazság. Úgy éreztem ezekben az időkben, hogy a körülöttem létező világ előbb lassan remegni kezd, majd szépen összeomlik. A korábbi kapaszkodók, támasztékok használhatatlanná váltak. Mintha egy rendezett városból, ahol világosak a szabályok, ahol az ember tudja, hogy mi a szerepe és kik a többiek, egyszer csak egy ismeretlen dzsungelben ébredne, ahol senkit sem ismer, beleértve saját magát. Persze ilyenkor nem is a világ változik meg, hanem mi. A világ csupán tükröt tart elénk, cinikusan, szenvtelenül, hogy észrevegyük benne magunkat. Az ilyen pillanatok, időszakok félelmetes próbatételek. Döntésre kényszerítenek, ahol a megfutamodás vagy a visszafordulás is egy döntés. És bármit teszünk, annak ára van. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezeket hívjuk sorsfordulóknak. Amikor újra kell terveznünk az életünket. Visszatekintve eddigi életem néhány ilyen sorsfordulójára, újratervezésére, ma már egyáltalán nem olyan félelmetesek, mint amilyeneknek akkor tűntek. Valójában köszönetét kellene mondanom ezekért a pillanatokért, mert azt hiszem, fejlődtem általuk. Még akkor is, ha éppen rossz döntéseket hoztam. Sőt, tán a rossz döntéseimnek köszönhetem a legtöbbet. A legnagyobb pofonok, a legnagyobb csalódások és a legnagyobb kudarcok kényszerítettek mindig a legnagyobb erőfeszítésekre. A sorsfordulók tehát természetesek az életünkben. Ha tetszik, ha nem, megérkeznek, és kényszerhelyzetet teremtenek. Kényszerhelyzetet, de nem kényszerpályát! Hogy utána mi jön, na, az az igazi kérdés. Tudunk-e újratervezni? Van-e bátorság és erő bennünk megváltozni? Kibírjuk-e a régi ismerősök megvetését, vagy az újak értetlenségét? Vagyunk-e elég bölcsek, hogy a jót magunkkal vigyük, a rosszat magunk mögött hagyjuk? Számomra valamikor 2012-2013 táján érkezett el egy ilyen sorsforduló, mikor a GPS előbb többször jelezte, hogy rossz felé tartok, hogy túl lassú, vagy éppen túl gyors a sebesség, de én csak mentem. Mentem, mert azt hittem, én nem tévedhetek. Aztán kezdtem elbizonytalanodni, fokozatosan elveszettnek, eltévedtnek éreztem magam, míg végül a képzeletbeli GPS megszólalt: újratervezés. Ebben az egy szóban nagyon sok minden benne van. Legalább öt dolog. Egyrészről benne van, hogy eltévedtünk. Valamit elrontottunk, rosszul csináltunk, elveszítettük a célt. Másrészről benne van, hogy most meg kell állni, és át kell gondolni mindent. Már nem csupán egy jobbkanyar vagy balkanyar kell, visszafordulni is értelmetlen, egyszerűen az egészet újra kell tervezni. Harmadrészt benne van, hogy miután számot vetettünk azzal, éppen hol vagyunk, utána újra erőfeszítést kell tenni, újra el kell indulni, menni kell tovább, nem lehet megállni. Motivációt kell találni. Negyedrészt benne van, hogy soha nincs elveszett helyzet. Nem tragédia történt velünk, csupán egy változás előtt állunk. Az újratervezésben nem az elveszett utat kell siratni, hanem a felcsillanó új út örömét megérezni. Végül benne van, hogy nem a célt módosítjuk valójában, csupán az oda vezető utat. A vágyunk mindig is ugyanaz volt. 2003-ban ugyanis ezzel a hármas céllal alakult meg a Jobbik: független, élhető, büszke Magyarország. Ez ma sem más. Csupán az út változott meg, és a megváltozott úton mi magunk is, de nem a cél. Az ugyanaz. Amikor néhány hónapja Havas Henrik azt üzente, hogy izgalmasnak és érdekesnek találja a körülöttem zajló folyamatokat, és erről könyvet szeretne írni, akkor meg kellett volna lepődnöm. De nem lepődtem meg. Nem azért, mert ennek bármi előjele lett volna, hanem azért, mert ha én lennék Havas Henrik, én is Vona Gáborról írtam volna könyvet. Tudom, ez kicsit nagyképűen hangzik, de ha belegondolok, mindaz, ami körülöttem zajlik, valóban izgalmas és érdekes. Ha kívülről nézném ezt az egészet, felettébb szórakoztatna, de úgy, hogy benne vagyok, hogy ez a saját és egyszeri életem, már annyira nem felhődén az örömöm. Ettől függetlenül érzem, hogy a dolgok körülöttem tényleg zajlanak. Egy szélsőjobboldalinak tartott párt vezetőjeként bejutottam az Országgyűlésbe, majd miközben az Orbán-kormány és Európa elkezdett jobbra tolódni, én előálltam a néppártosodás szükségességével. Miközben a baloldali pártok náciztak, a jobboldaliak árulóztak, elkezdtem beszélni a hídépítés fontosságáról. Miközben vitára hívtam többször a miniszterelnököt, ő lebuzizott. (Amivel nem lenne baj, ha az lennék, mert akkor vállalnám, de nem vagyok az.) Miközben Európában sokan a zászlóégető párt elnökeként ismernek, én előálltam egy kelet-közép- európai tervvel, a bérunióval. És sorolhatnám a további példákat erre a látszólag ellentmondásos helyzetre. Szóval, tényleg izgalmas az életem, és megértem, ha érdekes mások számára, mert számomra is az. Ezért mondtam igent Havas Henriknek, akivel előtte nem ismertük egymást. Piszkálta a hiúságomat, hogy mi történik akkor, ha kettőnket összeeresztenek. Ha találkozik a média fenegyereke, a kiismerhetetlen, provokatív Havas Henrik és az emberek fejében számtalan kérdőjellel kezelt Jobbik elnöke. Mi születhet egy ilyen beszélgetésből? Erre a kérdésre ad választ ez a könyv, amely számomra egy újabb önismereti tanfolyam és belső utazás volt egyben. Újraéltem a sorsfordulókat, a töprengéseket, az elhatározásokat és a változás útján történt lépéseket. És ahogy hétről hétre készült a könyv, megerősödtem abban, hogy a lehető legjobb döntést hoztam, amikor négy évvel ezelőtt hallgattam a GPS-emre, és azt mondtam: újratervezés. MONDTAM A KISFIAMNAK – NÉMI SZERÉNYTELENSÉGGEL –, HOGYHA BEJÖNNE CRISTIANO RONALDO, TE IS NÉZNÉD – Először a Heves megyei listáról került be a parlamentbe, ugye? – 2010-ben onnan, 2014-ben az országos listáról. – Mire számíthat Heves megye, ha miniszterelnök lesz? – Kisvasútra, stadionokra… Na, jó, csak vicceltem! Gyöngyösön már van kisvasút, úgyhogy megnyugtatom a magyar választópolgárokat… – A futballal hogy állnak Gyöngyösön? – Rosszul, és a stadion is felújításra szorul. – Ha már a focinál tartunk, készüljön fel rá, hogy a gyerekkel nem lesz könnyű meccsre menni, mert rengetegen fogják önt megszólítani, lehet majd szelfizni rogyásig. Az én gyerekeim meg az unokáim is utálják, ha engem lépten-nyomon megállítanak. – Az én kisfiámat is idegesíti! Nemrég voltunk Mátraházán, egy wellness-szállóban. A kisfiámat már első este kiborította, hogy a többi asztaltól minket bámulnak. A fülembe sziszegte, elege van abból, hogy állandóan engem néznek. Próbálom megértetni vele, hogy ezt el kell fogadni, nem tudok mit csinálni. Nem szabad senkire haragudni azért, mert megnéz magának egy tévéből ismert embert. Mondtam a kisfiamnak – némi szerénytelenséggel –, „hogyha bejönne Cristiano Ronaldo, te is néznéd”. Ami engem illet, abszolút tisztában vagyok azzal, hogy az emberek mindig kíváncsiak voltak, most is azok, és azok is maradnak. Szóval a fiam nehezen szokja ezt a helyzetet. Egyszer kijelentette, hogy nem szeretné, ha miniszterelnök lennék, mert akkor nagyon sokan fognak utálni. Erre az volt a válaszom, hogy ez most is így van, most is nagyon sokan utálnak, de ha miniszterelnök leszek, talán tudok tenni azért, hogy csökkenjen a számuk. Ellenzékben nagyon keveset tudok tenni ezért. – A felesége miként kezeli az ön politikai ambícióit? – Ó küzd önmagával és ezzel a helyzettel. Mégiscsak nő, erős érzelmi hullámzással. Van nap, amikor anyatigrisként áll mellettem, máskor meg azt mondja, milyen jó lenne, ha végre normális polgári életünk lenne és „hagynád ezt az egészet a fenébe”. Megmondtam neki, hogy ne a politikára haragudjon, hanem rám, mert ha én egy vállalkozó volnék vagy színházi rendező, ugyanezzel a maximalizmussal csinálnám, ugyanolyan keveset lennék otthon, ugyanúgy helyzetekbe sodornám saját magamat és a körülöttem levőket. Az már más kérdés, hogy a politika a nagy nyilvánosság előtt zajlik, és ez bizony nagyobb megterheléssel jár. Szerintem a feleségem kezdi elfogadni ezt a helyzetet. Vagy legalábbis kezdi megszokni. FONTOSNAK TARTOM A MEGJELENÉSEMET – Már az első beszélgetésünk alkalmával tisztáztuk, hogy az intim szféráját tiszteletben tartom. De mert – a nyilvánosság előtt is vállalta annak idején – volt egy komoly „botlása” 2010-ben, ezt azért nem tudom szó nélkül hagyni. – Magánéleti botlásomra gondol? Egyik munkatársnőmmel léptem félre. Ezt a feleségemmel tisztáztam, a könyvemben bővebben meg is írtam, ami ebből az emberekre tartozik, többet nem is akarok róla beszélni. Viszont nem akarom védeni a magunk kasztját, a politikusokét, de látok abban valami képmutatást, amikor a társadalom ítéleteket mond politikusokról vagy ismert közéleti szereplőkről. Keresztre akarja őket feszíteni, miközben szinte minden munkahelyen vannak ilyen jellegű botlások. Nem magamat védem, de úgy tűnik, a XXI. század nem a tartós párkapcsolatokról szól. Például: Magyarországon a házasságok 60 százaléka válással végződik. Hozzátenném, hogy ez az arány a parlamenti képviselők körében még magasabb. Mi, politikusok hasonló helyzetben vagyunk, mint mondjuk az előadóművészek, akik újabb és újabb ismeretségeket kötnek, ráadásul körbelengi őket a siker és a csillogás feelingje. Természetesen én is látom, hogy a hatalom, a befolyás meg az ismertség a nők számára vonzó lehet egy férfiban. Azonban – mint már mondtam – hasonló „előnyük” van a már említett előadóművészeken kívül az egyetemi oktatóknak, de akár még az egyenruhásoknak is. Most a Kulcsár-ügy – erről később még nyilván szó esik – kapcsán elővették a Jobbikot, pedig bármelyik pártban előfordulhatott volna hasonló. Elő is fordult. Azt pedig furcsállom, hogy Halász Jánosnak a Fidesz egyik sajtótájékoztatóján volt képe a Jobbikkal foglalkozni, akkor, amikor kiderült, hogy a KDNP körmendi alpolgármestere valamelyik tanítványával kezdett viszonyt. Mindenesetre a Jobbikban kimondásra került, hogy nem szerencsés, ha valaki a párton belül keres társat, még akkor sem, ha itt vannak a huszonéves, harmincéves egyedülálló fiatal fiúk, lányok. Egyébként az egy másik kérdés, hogy hol a fenében ismerkedjenek az emberek, ha nem ott, ahol a legtöbbet vannak. Nem egyszerű ma párt találni, ezt látom a környezetemben. Vannak azért jó példák. Az egyik belső körös munkatársam, aki a szemem láttára lett kedves kislányból nagylány, az egyik külügyesünkkel jött össze, aztán összeházasodtak, most pedig várják az első gyermeküket. Szép nagy pocakja van már, de nem akar még otthon maradni. Reggel nyolckor nyitja az ajtót. – Még mindig jobb, mintha a Munkáspártból választott volna… – Vannak pedig példák arra is, amikor akár a számára elfogadhatatlan pártból választ magának párt valaki, legyen szimpatizáns vagy akár aktivista. Ezzel szerintem semmi gond nincs. Számomra nem az abnormális, ha egy fideszes és egy jobbikos egymásba szeret, hanem az, ha ezt botrányként tálalják. – Beszéljünk magáról! Bulvárlapokban olvastam, hogy a nők korosztálytól függetlenül vonzónak találják. – Kétszer is volt az egyik bulvárlapban választás, ahol a hölgyek mindkétszer a legvonzóbbnak találtak a politikusok közül. – Mennyire játszik rá erre? – Nem játszom rá, de természetesen nagyon jólesett, és tény, hogy fontosnak tartom a megjelenésemet. – Orbán Viktort frusztrálja az ön fiatalsága és megjelenése. – Jó, de azért én teszek is ennek érdekében! Ma még meg is borotválkoztam… Járok kondizni, igyekszem stílusosan öltözni, mindig fitt lenni. Erre nem játszom rá, ha nem politikus lennék, hanem mondjuk a versenyszférában dolgoznék, akkor is törekednék arra, hogy jól nézzek ki. Orbán Viktor szerintem rosszul tartja magát. Nézze meg a többi európai miniszterelnököt, egy sem hagyja el magát. Ezt nem hántásként mondom, de tény. – Azért ez genetikai adottság is. – Igen, köszönöm a szüleimnek, hogy ehhez megvan az alapanyagom, de akkor is lehetnék slampos, ápolatlan, és voltam is! – Politikusoknál az önkritika nem túl gyakori. Volt, amit megbánt? – Persze, hogy volt! Egy időben Betlen Jánossal voltak nagy csörtéim a Nap TV-ben. Bosszantott, hogy behívott valamilyen hazai belpolitikai ügy kapcsán, aztán mindig kikötött Rudolf Hessnél. Megállás nélkül firtatta az Izraellel kapcsolatos álláspontomat, aztán egy Össztűz műsorban – ami fenn van az interneten – ő is nagyon berágott, meg én is. Akkor mondtam neki, hogy ha nem tud leszállni erről a témáról, akkor költözzön Izraelbe. Na, ezt nagyon megbántam! Nem is azért, hogy elküldtem, hanem azért, mert nála
The list of books you might like
