Szálasi Ferenc és a hungarizmus PDF
Preview Szálasi Ferenc és a hungarizmus
Szálasi Ferenc és a hungarizmus Paksa Rudolf Jaffa (2013) Címke: Életrajz, Történelem Életrajzttt Történelemttt Demagóg, őrült, gazember? Népvezér, próféta, mártír? E két véglet között ingadozott Szálasi Ferenc megítélése kortársai szemében. Az utókor azonban közel sem ilyen megosztott személyét illetően, Szálasi a 20. századi magyar történelem talán legelutasítottabb alakja. Kötetünkben arra keressük a választ, miként vált azzá. Miért lépett egyáltalán a politika színpadára otthagyva ezzel a biztos karriert kínáló katonaságot? Milyen célok vezették? Mit gondolt és mit tett politikusként? Szálasi életútjának állomásairól számos egykori dokumentum vall, ami lehetőséget ad, hogy több, olykor lényegesen eltérő nézőpontokból vizsgálhassuk ugyanazt az eseményt. Könyvünkben megkíséreljük a sok esetben részrehajló – vagy éppen elfogult – kortársak írásai alapján áttekinteni Szálasi életútját: a katonáét, az ideológusét, a politikusét – gyermekkorától egészen haláláig. Végül pedig azt is bemutatjuk, miként viszonyul hozzá az utókor. A kötetet életrajzi kronológia, válogatott bibliográfia, valamint térképek teszik teljessé. Paksa Rudolf Szálasi Ferenc és a hungarizmus Tartalom Előszó Katonaálmok Szálasi NAPja és a hungarizmus Eszméi rabja: Csillag 9323 Az elérkezett messiás Egység, kétség, bizonyosság Hadihungarizmus Szembesítés Kultusz, ellenkultusz és a történettudomány Függelékek Kronológia Források és szakirodalom Képek, térképek és ábrák Előszó Szálasi Ferenc a második világháború utolsó hónapjaiban a kifejezetten számára létrehozott nemzetvezetői pozíciót betöltve állt Magyarország élén. Egy évvel később háborús bűnösként kivégezték. Kortársai nevezték népvezérnek, prófétának, mártírnak, de demagógnak, őrültnek, gazembernek is. Az utókor közel sem ennyire megosztott megítélésében. Napjainkban Szálasi a 20. századi magyar történelem egyik leginkább elutasított politikusa. Kötetünkben arra keressük a választ, hogy miként vált azzá. Miért lépett egyáltalán a politikusi pályára, és hagyta ott a biztos karriert kínáló katonaságot? Milyen célok vezették? Mit gondolt és mit tett politikusként? Kötetünkben Szálasi életútját tekintjük át: a katonáét, az ideológusét, a politikusét, és az utóéletével is foglalkozunk. Szálasi életútjának állomásairól – a kíváncsi utókor szerencséjére – számos egykori dokumentum vall. Ezek sokfélesége lehetővé teszi, hogy ne egyoldalú képet kapjunk, hanem különböző nézőpontokból lássuk ugyanazt az eseményt, így megkísérelhetjük lehántani az egykori dokumentumok szerzőinek elfogultságait. Kötetünk megírása során Szálasi közéleti tevékenysége állt érdeklődésünk középpontjában. Természetesen szükségszerűen beszélnünk kell ennek során Szálasiról, a magánemberről is. Nem állt azonban szándékunkban a magánéleti kérdések boncolgatása, és az ebből fakadó pszichologizálást is igyekeztünk elkerülni. Így bármennyire is tűnjék izgalmasnak, nem foglalkozunk sem a Szálasi állítólagos zsidó szeretőjéről szóló pletykákkal, sem pedig azzal, hogy halálközeli élményei miként hatottak személyiségére. Kitérünk viszont azokra az álmaira, amelyeket saját maga is fontosnak és beszédesnek tartott. Arra vagyunk ugyanis kíváncsiak, hogy Szálasi miként látta a világot, hogyan gondolkodott, és mit tett politikai elképzelései megvalósítása érdekében. Szálasi gyermekkoráról, családjához való viszonyáról, valamint a katonaságnál töltött éveiről a legrészletesebben kötetünk első fejezete szól. Az itt leírtak személyes vonatkozású iratokon, visszaemlékezéseken, és a Szálasi által adott interjúkon alapulnak. Itt szólunk egyúttal első világnézeti-politikai szárnypróbálgatásairól is: azon írásairól, amelyeket még katonatisztként tett közzé. A kötet második fejezetében Szálasi 1935 és 1938 közötti politikai tevékenységét vizsgáljuk. Azt az időszakot tehát, amikor megjelent a politikai közélet színpadán, és ismeretlen nyugállományú őrnagyból a szélsőjobboldali pártélet egyik megkerülhetetlen vezető személyisége lett. Itt ismertetjük politikai eszmerendszerét, a hungarizmust is. A harmadik fejezetben azt vizsgáljuk, hogy miként élte meg az 1938 nyarától 1940 őszéig tartó szabadságvesztését, amelyet politikai nézetei hangoztatása miatt róttak ki rá. Azt a két hosszú évet, amelyet mindvégig magánzárkában töltött, távol nem csupán a külvilág híreitől és eseményeitől, de egyúttal az emberektől is. Nem a fegyházban kitanult szövőmunkával töltött szürke hétköznapok történetét kívántuk itt felvázolni, hanem a börtönben vezetett naplója segítségével azt, hogy mi járt a fejében, hogyan élte meg a kényszerű magányt. Ezután két fejezetben mutatjuk be, hogy 1940 szeptemberi szabadulását követően hogyan jutott el a miniszterelnöki kinevezésig. Ezek megírása során Szálasi ránk maradt feljegyzéseit, pártja hivatalos dokumentumait, a korabeli sajtót, valamint visszaemlékezéseket egyaránt felhasználtunk. A „Hadihungarizmus” című fejezetben Szálasi fél évig tartó országlását mutatjuk be. Nem az 1944. október 16-ától 1945 májusáig tartó időszak krónikáját akarjuk közreadni, hanem azt igyekszünk megmutatni, hogy a háború utolsó hónapjaiban az ország élére kerülve mit akart és végül mit tudott megvalósítani programjából. Bár szokás azt gondolni, hogy egy politikus esetében a legfontosabb az, hogy ténylegesen mit tett – és ez igaz is, ha az ország története szempontjából vizsgálódunk e kötetben azonban elsősorban egy személy bemutatására teszünk kísérletet. Márpedig Szálasiról azok a tervei is sokat mondanak, amelyeket idő hiányában vagy más okból nem tudott megvalósítani. A „Szembesítés” címet viselő fejezetben arról számolunk be, hogy Szálasi miként (nem) nézett szembe a második világháború után saját történelmi szerepével. Kötetünk utolsó fejezetében pedig azt tekintjük át, miként látja az utókor. Itt a Szálasit démoni gonosznak, őrültnek és Hitler „utolsó csatlósának” tekintő elítélő álláspontokról ugyanúgy szólunk, ahogyan azokról a kezdetben a hungarista emigrációban, majd 1989 után Magyarországon is felerősödő vélekedésekről, amelyek hősként, a „legnagyobb magyar filozófusként” tekintettek rá. Emellett arról is szólunk, hogy a kommunista ideológia korlátai közül egyre jobban kiszabaduló történettudomány miként látta Szálasi személyét és politikai tevékenységét. Kötetünket az olvasót segítő rendszerező függelékek teszik teljessé. Itt mindenekelőtt összegyűjtöttük Szálasi többször betiltott és újjáalakított pártjainak pontos nevét és működésük időhatárait, valamint Szálasi életútjának legfontosabb eseményeit. Ezután azon egykori forrásokat és szaktudományos írásokat soroltuk fel, amelyek segítségével jelen életrajz készült, s amely műveket egyúttal az érdeklődő olvasó szíves figyelmébe is ajánljuk. Kötetünket térképek és korabeli fotók teszik teljessé. A Szálasi-család Katonaálmok Szálasi Ferenc 1897. január 6-án született Kassán szegény katonatisztviselői család második gyermekeként. Édesapja, idősebb Szálasi Ferenc 31, édesanyja, Szakmáry Erzsébet 22 éves volt első fiuk születésekor. Az ötgyermekes családban a legidősebb lányt (Vilmát) négy fiú követte: Ferenc, Béla, Károly, Rudolf (akit magyarosan Rezsőnek is neveztek). Az ifjabb Ferenc - akit a családban Ferinek vagy Ferkónak hívtak – apai ágon örmény és osztrák, anyai ágon szlovák vagy ruszin felmenőkkel is büszkélkedhetett, ami az Osztrák-Magyar Monarchiában különösen a katonák és tisztviselők körében – egyáltalán nem számított ritkaságnak. A családi emlékezet szerint az apai ősök a 17. században menekültek a román fejedelemségeken keresztül Erdélybe, és itt telepedtek le a Kisküküllő vármegyei Ebesfalván, amit 1733 után Erzsébetvárosnak neveztek (1920 és 1930 között aztán az Ibasfaláu, illetve az Elisabetopole névalak használatos, 1930 óta pedig Dumbráveni a település neve). Úgy tartották a családban, hogy a Szálasi név perzsa eredetű, jelentése „pásztor”, „nyájőrző” Az apai nagyapa, Szálasi Antal Kajetán 1829-ben született, fiatalon részt vett az 1848-1849-es szabadságharcban, majd annak leverése után nyolc évre besorozták az osztrák hadseregbe. Így került Ausztriába, majd leszerelése után Bécsben telepedett le és helyezkedett el mint vasúti tisztviselő. 1863-ban feleségül vette az osztrák Helmreich Juliannát. Az anyai nagyszülők Szakmáry János kassai asztalos és a szlovák vagy ruszin származású Krusnyák Anna. A különböző származású felmenők miatt érdemes megemlíteni, hogy a Szálasi család anyanyelve a magyar volt, második nyelvük pedig a német, szlovákul (a korabeli szóhasználatban: tótul) vagy ruszin nyelven viszont egyáltalán nem tudtak. Szálasi apja római katolikus, anyja görög katolikus volt, az ifjú Szálasi Ferencet tehát a kor szokásai szerint római katolikusnak keresztelték. A ’48-as szabadságharcban részt vett apai nagyapját nem ismerhette, mert ő még az idősebb Szálasi Ferenc – akin egy gyermekkori arcidegbénulás egész életére nyomott hagyott – gyerekkorában elhunyt, így Szálasi apja katonai árvaiskolában kezdte középfokú tanulmányait, végül pedig a pozsonyi katonai főreáliskolában fejezte be, és katonasági számvevőtiszt lett. Fiait maga is kivétel nélkül katonaiskolába adta. Szálasi tízéves korában került el otthonról a kőszegi katonai alreáliskolába. A családjához, és különösen édesanyjához szorosan kötődő fiú egyáltalán nem akart katona lenni. Gyerekként egy Távol- Keletről érkezett misszionárius és egy szomszédos cipész keltette fel az érdeklődését. Szálasi mindig nagy szeretettel emlékezett meg családtagjairól, akikkel mindvégig közeli, jó viszonyt ápolt. A család minden szempontból hagyományosnak számított: a katona édesapa testesítette meg a szigort, a rendet és fegyelmet, a mélyen vallásos édesanya pedig a szeretetteljes törődést. Az apja azonban csak egy alkalommal fenyítette meg a magát dacos és durcás gyereknek tartó Szálasit, amikor egyszer fejbe dobta egy kővel az egyik öccsét. Szálasi utóbb úgy tartotta, hogy testvéreivel – akik közül Béla állt hozzá a legközelebb – éppen a szülőkhöz való erős kötődésük miatt házasodtak csak nagyon későn. A családban a monarchia liberális szellemiségének megfelelően nem volt zsidóellenesség. Kassai gyermekorvosuk is izraelita volt. A matematikát, a precizitást és a szimmetriát különösen kedvelő gyermek kedvenc szórakozása a Marklin-féle építőjáték volt (ez a kor „legója”), amiből hidakat, alagutakat és épületeket lehetett összerakni. Ezzel még fiatal felnőttként is szívesen foglalatoskodott, amikor a világháború idején karácsonykor haza tudott menni Kassára. Olyannyira szerette ezt a játékot, hogy az első világháború lövészárkából még fejlesztési ötleteit is megküldte a gyárnak, amiért végül díjat is kapott. Ugyancsak szeretett sakkozni, sakkfeladványokat és keresztrejtvényeket fejteni. A gyermek Szálasi nagyon szerette a meséket, később pedig sokat olvasott. Felnőtt fejjel a legtöbbre Madách Tragédiáját tartotta, kedvenc írója pedig Maeterlinck volt. A Szálasinál egy emberöltőnyivel idősebb flamand származású belga író nem véletlenül vált Szálasi kedvencévé. Az irodalmi Nobel-díjat 1911- ben elnyerő Maeterlinck a szimbolista dráma mestere volt, müveiben a megszemélyesített halál játszotta a főszerepet. Írásainak sajátossága még a szereplők szecessziósán túláradó lelki élete. Maeterlinckben az egyházi középiskola végzése során erős averzió alakult ki az egyházi intézményekkel szemben, nem meglepő tehát, hogy a hagyományos
The list of books you might like
