Napló a boldogságról PDF
Preview Napló a boldogságról
Nicolae Steinhardt: Napló a boldogságról Fordította: Dankuly Csaba, Dankuly Levente Koinónia, Kolozsvár, 2007 ISBN: 978-973-7605-56-6 HÁROM MEGOLDÁS Politikai testamentum Ahhoz, hogy kijussunk egy zárt univerzumból – s nem feltétlenül szükséges, hogy ez egy láger, egy zárka vagy a bebörtönzés valamilyen más formája legyen, az elmélet a totalitarizmus bármilyen típusú termékére alkalmazható –, létezik a hit (misztikus) megoldása. Erről az alábbiakban nem lesz szó, mivel ez kivételes kegyelemből fakad. A három megoldás, melyekről beszélni fogunk, szigorúan evilágiak, gyakorlati jellegűek, s bárki számára hozzáférhetők. Első megoldás: a Szolzsenyiciné Az Első első körben című könyvében Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin röviden megemlíti, majd visszatér rá a Gulag szigetcsoport első kötetében. Ez a megoldás abban áll, hogy bárki, aki átlépi a Szekuritáté vagy egy hasonló vizsgálati szerv küszöbét, határozottan azt mondja magának: itt most tényleg ebben a pillanatban én meghalok. Meg van neki engedve, hogy önmagát vigasztalva így beszéljen: minő milyen kár, hogy ilyen fiatalon...szomorúság, hogy búcsút kell vennem a fiatalságomtól, hogy le kell mondanom , avagy: jaj nekem, öreg napjaimnak..., szegény feleségem, gyermekeim..., öreg éveimről, a feleségemről, a gyerekeimről, kár értem, a tehetségemért, a javaimért, az erőmért, a szeretőmért, oda a boroknak, amiket már nem kóstolhatok meg, a könyveknek, amiket már nem olvashatok el, a sétáknak, amiket amikre már nem tehetek megkerül sor, a zenének, amit már soha többé nem hallgathatok stb., stb., stb. De egyvalami Egyvalami azonban biztos és megmásíthatatlan: mostantól fogva halott vagyok. Ha az ember így gondolkozik, vagyis és nem inog meg, megmenekült. Semmivel sem tudnak már ártani neki. Nincs semmi, amivel sakkban tarthatnák, megfenyegethetnék, zsarolhatnák, ámíthatnák vagy becsaphatnák. Attól fogva, hogy halottnak tekinti magát, már semmivel sem tudnak ráijeszteni, semmivel sem lehet őt lépre csalni, csábítanikecsegtetni, felheccelni. Nem tudják átverni. Mivel már nem remél semmit, mivel hátat fordított a világnak, nincs már ami után vágyódjon, nincs amit megtartson vagy visszaszerezzen, nincs semmi, amiért eladhatná a lelkét, a nyugalmát, a becsületét. Nincs az a pénznem, amivel árulásra bírhatnák. Ehhez persze az kell, hogy az elhatározás szilárd és végleges legyen. Halottnak nyilvánítod magad, megadod magad a halálnak, felhagysz minden reménnyelégetsz magad mögött minden hidat. Bánkódhatsz, mint d'Houdetot asszony, sajnálhatod magad, viszont ez az erkölcsi és megelőlegezett öngyilkosság nem téveszt célt. Annak kockázata, hogy beadod a derekad, hogy besúgod a társaid, vagy hogy bevallod a „bűnödet”, teljesen kizárt. Második megoldás: az Alekszandr Zinovjevé Az, amire a Kietlen Tátongó magasságok egyik szereplője talált rá. A hős egy fiatalember, akit a szerző a beszédes Zendülő [Bajkeverő] beszédes néven mutat be. A megoldás a rendszerbe való teljes be nem illeszkedésben áll.[A megoldás abban áll, hogy egyáltalán nem illeszkedik be a rendszerbe.] BajkeverőZendülő nem rendelkezik állandó lakhellyel, nincsenek rendben az iratai, és nem foglal el semmilyen állástnincs munkahelye; egy csavargó, egy élősködő, egy ágrólszakadt, egy tekergő. Máról holnapra él, abból, amit kap, ami lecsöppen, azt sem tudni miből. Rongyokban jár. Csak hébe-hóba dolgozik, amikor s ha alkalma nyílik rá. Szinte minden idejét börtönökben és munkatáborokban tölti, ott alszik, ahol éppen éri. Csatangol. Semmiért a világon nem lép be a rendszerbe, még a legjelentéktelenebb, leghitványabb, legelkötelezetlenebb munkát sem vállalja. Még csak kondásnak sem megy el, mint Arthur Schnitzler novellájánal novellájának hőse, aki a felelősségtől való félelmétől hajtva rémétől üldözve disznópásztorként végzi. NEM, Bajkeverő Zendülő (egzisztencialista stílusban) egyszer s mindenkorra úgy döntött, hogy kivert kutyaként, rühes dögként, kéregető buddhista szerzetesként, félkegyelműként és bolondként éli az életét, a szabadságért és a szabadságban. Az ilyen ember, aki a társadalom peremén él, szintén kikezdhetetlen: rá sem gyakorolhatnak nyomást semmilyen irányból, nincs mit elvegyenek tőle, nincs mit adjanak neki. Bármikor bezárhatják, meghurcolhatják, lenézhetik, kigúnyolhatják – de mindannyiszor kicsúszik a kezükből. Egyszer s mindenkorra úgy döntött, hogy életét egy állandó éjjeli menedékhely [példájára rendezi be]mintája és példája szerint éli. A szegénységből, a bizalmatlanságból, a komolytalanságból csinált magának hitvallást; olyan, mint egy vadállat, egy űzött lepusztult vad, egy úton álló zsivány. Ő Stendhal Ferrante PallajaPallája, Matei Calinescu Călinescu Zacharias Lichtere. Egy világi szent õrült, egy fáradhatatlan vándor (milyen nevet is visel Wotan, amikor a földre jönszáll? Der Wanderer), kóbor bolygó zsidó. És nem tesz lakatot a szájára, be nem áll a csőre, a legveszélyesebb történeteket ereszti meg, gőze sincs róla, mi anem ismer tiszteletet, mindent fölényesen lekezel, ami a szívén, az a száján, s olyan igazságoknak ad hangot, melyeket mások még súgva sem mernének kimondani. A Ő a gyerek, Andersen meztelen császárról királyról szóló meséjéből. Ő Lear király bóhocabohóca. La Fontaine – szintén merész – tanmeséjének farkasa: fogalma nincs róla, mi az a póráz. Szabad, szabad, szabad! Harmadik megoldás: a Winston Churchillé és Vladimir Vlagyimir Bukovszkijé A következőkben foglalható össze: a zsarnokság, az elnyomás, a nyomor, a szerencsétlenségek, csapások, üldöztetések, veszélyek közepette nemhogy nem adod meg magad, hanem épp ellenkezőleg, őrült vágyat merítesz belőlük az élethez és a harchoz. . 1939 márciusában Churchill ezt mondta Martha Bibescunak: „Háború lesz. Kő kövön nem marad a brit birodalomból. Mindannyiunkra a halál leselkedik. Én meg valósággal azt úgy érzem, hogy húsz évet fiatalodom.” Minél rosszabbul megy dolgodsorod, minél nagyobbak a nehézségek, minél több csapás ér, minél inkább sarokba vagy szorítva és ki vagy téve a támadásoknak, minél kevesebb lehetséges és ésszerű kilátásod van a reményre, minél sűrűbb körülötted a homály és a köd, minél inkább elborít és elnyeléssel fenyeget a sötétség, minél közvetlenebbül leselkedik rád a veszély, te annál nagyobb kedvet kapsz a harcranagyobb a harci kedved, és (egyre inkább) valami megmagyarázhatatlan, növekvő jókedv kerít a hatalmába. Minden oldalról eErődet végtelenül meghaladó támadások érnek minden oldalról? Küzdesz. Legyűrnek? Szembeszállsz velük. El vagy veszve? Támadsz. (Így beszélt Chuchill 1940-ben). Nevetsz, fened a fogad és a késed, megfiatalodsz. Remegsz a boldogságtól, a vad örömtőlkimondhatatlan boldogságtól, hogy te is odaüssodaüthetsz, még ha ellenfeled végtelenül erősebb is. Nemcsak hogy nem adod fel a reményt, nemcsak hogy nem ismered el a vereséget, de teljes mélységében megízleled az ellenállás, a szembeszegülés örömét, s tébolyultelsöprő, dévaj lelkesedés jár át. Ez a megoldás nyilván kivételes jellemerőt, az élet katonás életfelfogását, tántoríthatatlan fizikai és a test részéről elképesztő erkölcsi eltökéltséget, acélosan edzett akaratot és törhetetlen szellemi épséget követelfeltételez. Meg vValószínűleg sportszellemet is: hogy magában a harcban, az összecsapásban nagyobb örömöd leld, mint a győzelemben. Ez a megoldás is üdvös és tökéletes, ugyanis egy paradoxonon alapul: minél több ütést kapsz, minél több rosszat tesznek neked, minél igazságtalanabb szenvedéseket okoznak, minél jobban sarokba vagy szorítva, minél kiúttalanabb helyzetekbe hoznak, te annál jobban élvezed, annál inkább erőre kapsz, annál inkább megfiatalodsz! Churchill megoldásával azonos a Bukovszkijé is. Bukovszkij meséli, hogy amikor először idézték be a KGB székhelyére, egész éjjel nem tudta lehunyni a szemét. Hát persze, mondja majdhatja emlékiratainak olvasója, mi sem természetesebb; : nyilván a bizonytalanság, a félelem, az izgalom miatt. Csakhogy Bukovszkij így folytatja: nem bírtam elaludni a türelmetlenségtől. Alig vártam már, hogy kivirradjonmegvirradjon, hogy ott álljak előttük és a szemükbe mondjam mindazt, amit gondolok róluk – hogy nekik menjek, mint egy tank. Nagyobb boldogságot elképzelni sem tudtam. Íme, miért nem tudott aludni: nem a félelem, az aggodalom, az izgalom miatt. Hanem a türelmetlenségtől, hogy a képükbe vágja az igazságot és nekik menjen, mint egy tank! Nagyszerűbb szavakat nem hiszem, hogy valaha is kimondtak vagy leírtak volna. S kérdem én – nem állítom, hogy úgy van, ahogy én mondom, nem, a legkevésbé sem, csak kérdem, mert nem tudom nem kérdezmegállni –, vajon ez a világegyetem, összes naprendszerével, melyek mindegyike több ezer vagy millió naprendszert foglal magába, milliárdnyi nappal s legalább ugyanannyi bolygóval e napok körül, vajon mindezek a fényévben, mérföldek kvadrilliókban kvadrillióiban mért terek, távolságok és szférák, az anyagnak, csillagoknak, üstökösöknek, holdaknak, pulzároknak, kvazaroknakkvazároknak, fekete lyukaknak, kozmikus pornak, meteoroknak, meg tudom is én még miknek e nyüzsgő sokasága, az összes korszak, eón, az összes időszámítás és tér-idő folytonosság, az összes newtoni és relativista asztrofizika nem kizárólag azért született-e meg és létezik, hogy Bukovszkijnak e szavait ki lehessen mondani. Következtetés Mindhárom megoldás megbízható biztos és tévedhetetlen. Ezeken kívül más megoldást nem ismerek ahhozarra, hogy kijussunk egy határhelyzetből, egy zárt univerzumból, egy kafkai per szövevényéből, egy dominó-típusú játékból, labirintusból vagy vallató irodszobából, a félelemből és a pánikból, bármilyen egérfogóból vagy rémálomból. Csak ezt a hármat. Viszont ezek közül bármelyik jó, elégséges és célravezető. Ne feledjétek: Szolzsenyicin, Zinovjev, Churchill és Bukovszkij. Az elfogadott, önként vállalt, megelőlegezett, magunk ellen kihívott halál; nemtörődömség és szemtelenség; eszelős vidámsággal társuló merészség. Szabadon választhattok. Illik azonban észrevennetek, hogy – világilag, emberileg szólva szempontból – más módot arra, hogy szembeszálljatok az ostromgyűrűvel, mely nagyrészt bűvös kör is (lásd Camus Ostromállapotát: a diktatúra alapja egy fantazmagória: a félelem), aligha találtok majd. Talán ellenkezni fogtok, azt mondván, hogy ezek a megoldások egy olyan életformát feltételeznek, amely egyenértékű a halállal, vagy még annál is rosszabb, avagy amely bármelyik minden pillanatban magában foglalja a fizikai megsemmisülést kockázatáatja. Így is van. Csodálkoztok? Igen, mert nem olvastátok Igor Szafarevicset, mert még nem jöttetek rá, hogy a totalitarizmus nem annyira egy gazdasági, biológiai vagy társadalmi elmélet megvalósulása, mint inkább a halál iránti vonzódás egyik megnyilvánulási formája. Azok titka pedig, akik képtelenek beilleszkedni a totalitarista rendszerbe, pofonegyszerű: ők az életet szeretik, nem a halált.
The list of books you might like
