Mesél az alvilág PDF
Preview Mesél az alvilág
Kiadja a COLORPLAST Kisszövetkezet Felelős kiadó: Lénárt Imre elnök 88.0291 Ságvári Nyomda Felelős vezető: Mogyorósi György igazgató Felelős szerkesztő: Szmuk Vera Műszaki szerkesztő és borítóterv: Várhelyi László Borító fotó: Sebestyén Jenő Készült 12 A/5 ív terjedelemben ISBN 963 02 55669 Kedves Olvasó! E könyv lapjain bohókás, mókás fiúk számolnak be kalandjaikról. Sziporkáik mögött azonban egy igen veszedelmes emberi magatartás húzódik meg. A hivatásos bűnöző, a profi betörőtolvaj valójában sivár mentalitása az, amely mozgalmas életük ideig-óráig csillogó, látszólag gondtalan hónapjai után a börtönzárkák szürke és fullasztó kiúttalanságába kényszeríti őket, és törli le arcukról a mosolyt megérdemelt vezeklésük hosszú évei alatt. Mert nem lehet büntetlenül mások kárára – még szórakozásból, kalandvágyból sem – egzisztenciát alapozni. Az ilyen alapok ingatagok, a számlát pedig előbb-utóbb benyújtják… Jómagam több mint 33 évig voltam gyakorlati bűnüldöző. Zömmel a betöréses lopások felderítésével és megelőzésével foglalkoztam először a fővárosban, majd 1964-től 1987-ig országos viszonylatban is. Ez idő alatt több betörőgeneráció „ment át a kezemen”, kezdetben még olyanok is, akik valamikor a 30-as évek végén kezdték a „szakmát”, s annak már a felszabadulás előtt is kiemelkedően ismert – és elismert – mesterei voltak. Sok álmatlan éjszaka és számtalan „ünnepi műszak” halmozta fel azokat a tapasztalatokat, amelyekből szeretnék a könyvhöz néhány olyan háttérinformációval szolgálni, amelyek a bűnözés és a bűnüldözés összefüggéseit, elsősorban a betöréses lopások vonatkozásában – még ha vázlatosan is – bemutatva segítenek jobban megérteni azt, hogy ezek a „mókás fiúk” vagyon-, de néha életbiztonságunkra is milyen veszélyeket jelentenek… Amikor pályámat 1953-ban – megkezdtem, az 1951-55-ös évek átlaga mintegy 5 ezer betöréssel boldogította az akkori társadalmat. A következő öt évbon 1966-60 között – ez 4 ezerre csökkent, és a betöréses lopásokkal évente okozott kár 10 millió forint körül ingadozott. 1987-ben viszont már közel 29 ezer betörés történt, az okozott kár pedig 430 millió forintra emelkedett. A „fejlődés” eme töretlen útjának a jellemzése megkívánja, hogy történeti áttekintésünket a felszabadulás előtti időszak ismertetésével kezdjük. Erre vonatkozó információimat tapasztalt detektívektől és olyan régi betörőtolvajoktól szereztem, akik aktivitásukat az én időmre is „átmentették”. A régi idők betörői a bűnözővilág kedvencei voltak. Különösen a „mackósoknak” (kasszabetörőknek) volt nagy a becsülete a többi bűnöző, de még az akkori bűnüldöző apparátus tagjai előtt is. A betörők a bűnözői elithez tartoztak, és ennek megfelelően viselkedtek. Büszkék voltak szakmai ismereteikre, keményen állták a többségében fizikai erőszakkal is járó vallatásokat, bűncselekményt csak tárgyi bizonyítékok bemutatása esetén ismertek be, azután viszont – legalábbis a bizonyítékok hatókörén belül – gálánsak, tárgyalóképesek voltak. Állandó orgazdáikat óvták, nem tettek róluk felderítő vallomást. Szerveztek börtönön kívüli továbbképzést is, a kiöregedett kasszások „mackósiskolákban” adták át tapasztalataikat az őket követő generációknak. A felszabadulás utáni változások több – a betörések elkövetése szempontjából jellemző – korszak megkülönböztetését teszik lehetővé. Az 1945–50-es évek: a háború okozta pusztulás és káosz után az újonnan megalakult demokratikus rendőrség áldozatos munkája nyomán a helyzet aránylag gyorsan rendeződik. Az infláció azonban magával hozza a feketézést. Mindennek piaca van. Folyik az arany- és valutaüzérkedés. Vannak még régi gazdagok, így a lakásbetörők komoly zsákmányokhoz jutnak, és a kasszák, a páncélszekrények is jelentős értékeket rejtenek. Ebben a helyzetben a betörés viruló üzletág. Aktivizálódnak a régi bűnözők, igyekeznek ott folytatni, ahol a háború, az ostrom abbahagyatta velük. Az üzletbetörések zöme élelmiszerek és ruhaanyagok eltulajdonítására irányul. A forint megjelenésével megszűnik a feketepiac, a régi családi ékszerek és az újgazdagok aranytartalékai rejtekhelyekre kerülnek. A szükségletek azonban – különösen ruházatban, iparcikkekben – kielégítetlenek. A lakásbetörők ruhaneműkkel megrakodva távoznak cselekményeik színhelyéről, nagy a betörői érdeklődés az üzletek, a raktárak iránt. Az államosításokkal létrejön a társadalmi tulajdon, védelme éppen hogy szerveződik. A pénztárak, a páncélszekrények viszont éjszakára hivatalból kiürülnek. Az öreg kasszások szakmát változtatnak. Egy részük álkulcsos lakásbetörőként, más részük csalóként kamatoztatja bűnözői tapasztalatait. Néhányan közülük fegyveres rablásra vetemednek. 1951–1960: Teret nyer és erősödik a társadalmi tulajdon. Szervezett védelmére egyre nagyobb szükség van, mert igazi nagy értékek elsősorban állami, szövetkezeti üzletekben, raktárakban találhatók. A védelem azonban elmarad a követelményektől, és a társadalmi tulajdon kárára elkövetett betörések 1975-ig emelkednek. A fogyasztás – különösen 1956 előtt – inkább elosztás jellegű. A szociális különbségek kicsik, nem illik gazdagnak lenni, de nincs is mód a kitörésre. Sok a hiánycikk, továbbra is minden keresett, eladható. A fogyasztási szint aránylag alacsonyan stagnál, illetve igen lassan emelkedik. A páncélszekrényekben továbbra is csak a vállalati egyszámla található. Nagy pénzlopásra csupán a már beborítékolt és a kifizetés előtt nem kellően őrzött fizetések adnak lehetőséget. A bűnözés inkább helyi, mint helyközi. Az ítélkezés szigorú, vagyon elleni bűncselekmény elkövetéséért – így betörésért is – akár halálbüntetés is kiszabható. Az utolsó végrehajtott halálos ítéletet is ebben az időben hozzák. Matyeinszki István a csepeli motorkerékpárgyár pénztárából lop el – páncélszekrény meleg nyitás útján 400 ezer forintot. Ezért 1957-ben halálra ítélik, 1958-ban fölakasztják. 1961-1970: A gazdasági élet már szabadabb. A fogyasztás egyre jobban kielégíti a kereslet igényeit. A háztartásokban szaporodnak, majd tömegessé válnak a tartós fogyasztási cikkek. Beindul a hétvégiház-építés, végbemegy a motorizációs robbanás, rohamosan nő a turizmus, az idegenforgalom. Megkezdődik, majd általánossá válik a készpénzforgalom, a bűnözők lopott gépkocsikkal követik el sorozatos üzlet-, majd kasszabetöréseiket. Továbbra is a társadalmi tulajdon károsodása marad előtérben. Sorozatos támadások érik – a kiskereskedelmi és vendéglátóipart egységeken kívül – a tsz- pénztárakat, az Áfor-kutakat, a közepes és kisebb postahivatalokat. A készpénz mellett az ékszer, a műszaki cikk a kelendő. Megindul az árak lassú emelkedése, de ezt a béremelések kellően kompenzálják. A gazdasági növekedés vákuumában megindul – évi 4 ezer helyett 5 és fél ezer – a betöréses lopások emelkedése is. 1971–1977: Kezdetben tovább folyik a látszólag „gondtalan” gazdagodás. Az árak nőnek, de a bérek is. Egyesek luxusigényeik kielégítése mellett „kincset” is gyűjtenek. Megindul egy szűkebb réteg vagyonosodása. A kasszabetörések száma évről évre növekszik. A sláger: a készpénzlopás. Egyes utazó bűnözők – vagy ilyenekből álló bűnözőcsoportok – bűncselekmény-sorozatai már milliós károkat okoznak, megtörténik Sárisápon az azóta is legnagyobb kárösszegű – 1,6 millió forint – kasszabetörés. A betöréses lopások száma – évente valamivel 10 ezer felett – megkétszereződik. 1978-tól napjainkig: Gazdasági regresszió, a rohamosan növekvő árakat a bérek már nem követik. Megjelennek és az előző időszak tehetőseihez csatlakoznak a dekonjunktúra újgazdagjai, szélesedik a személyi tőke, elsősorban a kiskereskedelemben, a vendéglátásban és egyes szolgáltatások viszonylatában. A bérelt, szerződéses és magánüzletek nemcsak károsultjai a betöréseknek, de a tulajdonosok, fenntartók gyakran orgazdák is. A betörők struktúrát váltanak. Megáll a kasszabetörések számának növekedése, egyre több viszont a kiemelten nagy károkat okozó lakásbetörések száma. A betörések elkövetése egyre szervezettebb, a károk kétharmada már a személyi tulajdonban keletkezik. Egy-egy bűnözőcsoport rövid idő alatt több tízmillió forint kárt is okoz, a betöréses lopások száma eléri, majd meghaladja a 20 ezret és a 30 ezer felé közelít. E rövid, vázlatos áttekintés is bizonyítja, hogy a bűnözés. változásai, ha közvetetten is, de hűen tükrözik a társadalmi fejlődés tendenciáit. Azt is tapasztalhattuk, hogy a vagyon elleni bűnözés – és ilyen a betörés is – kellően piacorientált, gyorsan felismeri a számára kedvező lehetőségeket, kalkulál velük, kihasználja őket, és a hatékonysága növelése érdekében képes rugalmas struktúraváltoztatásokra. A betöréses lopások mennyiségi változásai – több minőségi változás mellett – a 70-es évek végére, a 80-as évek elejére létrehozták (kitermelték?) azt az egyre szervezettebben tevékenykedő bűnözőtípust, amely alapvetően egzisztenciális okokból – ebből akar élni, méghozzá jól – képezi magát profi betörővé, és nagy körültekintéssel teremti meg működésének személyi – kapcsolatrendszer, ha lehet külföldön is – és tárgyi – gépkocsik, modern, hatékony elkövetési eszközök, hamis igazolványok, rejtekhelyek, zuglakások, fegyverek – feltételeit. Mivel a könyvben szereplő „fiúk” egy- hon másban már megfelelnek ezeknek a követelményeknek, nem érdektelen röviden összefoglalni e bűnözőtípusnak – és ezen keresztül a betöréses lopások szervezett elkövetésének – néhány jellemző sajátosságát. Igen fontos a csoportos elkövetés erősödése, ezen belül is az, hogy az ezekben részt vevő bűnözők nem alkalmilag összeverődött bandák, hanem betörések szériáinak elkövetésére tartósan és tudatosan szövetkezett csapatok. A szerveződés sokszor már a börtönben elkezdődik, a kiválasztás pedig nem véletlenszerű. A csoportokat olyan belső munkamegosztás jellemzi – szervező, irányító, végrehajtó, tippszerző, biztosító, közvetítő –, amelyben mindenki azt végzi, amire kipróbáltan a legalkalmasabb. Mellőzik az ösztönösséget a károsult, az elkövetési hely kiválasztásában is. Egyre gyakoribb ezzel kapcsolatban a konkrét tipp felhasználása, s ez a jövendőbeli károsultak mozgásának, az elkövetésre kiválasztott helynek az előzetes – sokszor hosszú ideig tartó – megfigyelésével párosul. A „tippre menés” nemcsak a várható zsákmány nagyságát hivatott biztosítani. A helyszín belső felderítése segít az elkövetés optimális idejének, legcélravezetőbb módszerének, az ehhez szükséges eszközöknek, a biztosítás, menekülés lehetőségeinek meghatározásában, kiválasztásában is. Vagyis a tipp nemcsak nagyobb haszonnal kecsegtet, de csökkenti az elkövetés kockázatát is. Mindezt még megtévesztő ruházat, álszakáll, álbajusz viselésével is kiegészítik, a figyelők kocsiját egy külön másik kocsival biztosítják, az elkövetés közben egymással és a biztosítókkal rádiókapcsolatban állnak, és végső esetre gázspray-vel, gázfegyverrel, esetenként lőfegyverrel is felszerelik magukat. A bűncselekmények hasznát is óvatosan, áttételesen realizálják. Kerülik a feltűnő költekezést, értékesítést. A legértékesebb tárgyakat igyekeznek külföldön eladni, a belföldre kerülőket pedig átalakítják. Orgazdáik, passzerjaik, közvetítőik csak a csoport egyes tagjai által ismertek, a velük tartott kapcsolat konspirált, áttételes. Egyesek a hasznot üzleti vállalkozásokba – csendestársak butikban vagy borozóban – fektetik, pénzüket „tisztára mossák”. A lebukás, lelepleződés veszélyével nemcsak számolnak, de fel is készülnek rá. A hosszabb-rövidebb ideig tartó illegális életmódhoz megfelelő igazolványokat szereznek be, búvóhelyeket készítenek elő, és gondoskodnak anyagi tartalékokról is. Elfogásuk esetén még bizonyítékokkal szemben is konokul tagadnak, szökést terveznek és készítenek elő, a nyomozást minden módon akadályozzák. Felvetődik a kérdés, ilyen bűnözőkkel szemben hogyan lehet eredményes bűnüldözést folytatni, milyen a rendőrség esélye a betörések felderítésére, a bűnözik leleplezésére, elfogására. Tény, hogy a hivatásos betörők megjelenése nem könnyítette a bűnüldözők helyzetét. Hozzátartozik azonban az igazsághoz, hogy ilyen formájú bűnözést egyelőre még csak aránylag szűk bűnözői körök folytatnak. Több úgynevezett „nagy ügy” központosított, kellően koordinált lefolytatásával illóról időre nemcsak érzékeny veszteségeket okozunk, de kellően kiismerjük mentalitásukat, eszköz- és módszertárukat, elkövetési és védekezési taktikájukat is. Ezeknek a tapasztalatoknak a hasznosításával közülünk is kinevelődtek azok a profi bűnüldözők, akik egyre sikeresebben veszik fel a harcot a szervezett bűnözés hazai képviselőivel, de külföldi segítőikkel is. Felderítési pozíciónkat komoly mértékben veszélyezteti a bűncselekmények számának az 1977. évtől tartó állandó emelkedése is. Az összes ismertté vált bűncselekmények száma öt év alatt – 1983–1987 között – százalékkal, ezen belül a betöréseké 45 százalékkal nőtt Ezek bizony tetemes munkaterheket jelentő emelkedési tendenciák. Erőfeszítéseinket jellemzi, hogy ezzel együtt az ismeretlen tettesű ügyek felderítését az összbűnözés terén 50 százalék körül, a betöréseknél padig valamivel 40 százalék felett stabilizáltuk. Ez azonban nem a tettesek, hanem az ügyek felderítését jelenti A felelősségre vont elkövetők számát ugyanazon idő alatt az összes bűncselekmények viszonylatában 11 százalékkal, a betörések tekintetében 30 százalékkal növeltük. Szó sincs tehát valamilyen szakadásszerű elmaradásról, de a lépéstartás, a frontok tartása is évről évre egyre nehezebb. Ahhoz azonban még ez is bőven elég, hogy a bűnözőknek számolniuk kelljen a lelepleződés, lebukás és a büntetés veszélyével, még akkor is, ha különböző – elsősorban objektív – okok miatt nem minden ügyükről kell elszámolniuk. Természetesen tudjuk, hogy ez lenne az ideális. A betörők azonban nem együgyes bűnözők. Általában igen rövid idő alatt bűncselekmények egész sorozatát követik el, a zsákmányt is gyorsan felélik, elherdálják. így azután egy olyan betörőnek, aki valójában 11 betörést követett el, a bírósági ítéletét – annak súlyosságát – igen kis mértékben befolyásolja az a tény, hogy csak 9- et tudunk rábizonyítani. Az viszont biztos, hogy a maradék két ügy nem javítja – sőt rontja – felderítési statisztikánkat. Valamelyik kezdő bekezdésemben említettem, hogy a betörők nemcsak a vagyon-, de esetenként az életbiztonság veszélyeztetői is. Nos, megállapításomnak nemcsak tapasztalati, de statisztikailag is bizonyítható alapjai vannak. Egy több tízezer bűnöző adatait bázisul felhasználó számítógépes feldolgozás kimutatta, hogy a betörők 1,5 százaléka emberölést, 12 százaléka rablást, 5 százaléka erőszakos nemi bűncselekményeket, 6 százaléka szándékos súlyos testi sértést, 12 százaléka pedig garázdaságot is elkövet. Nem magas számok ezek, de 200 betörő között 3 gyilkos már elég ahhoz, hogy ez irányú „melléktevékenységükkel” ne csak számoljunk, de komolyan is vegyük. Visszatérve bevezető soraimhoz még csak annyit teszek hozzá, hogy a bűnözéssel nem lehet passzívan együtt élni. Meg kell tanulni az aktív egyéni, de méginkább az aktív kollektív védekezést. Értékeink gondosabb kezelése, az erősebb ajtó, jobb zár, a biztonsági rendelkezések, előírások pontosabb betartása, odafigyelés a szomszéd portájára is, vásárlásaink – még hiánycikkek esetében is – megszűrése nehezíti a tolvajok, betörők dolgát. Ez pedig számukra lényegesen nagyobb kockázatot jelent. Ezért a jobban védekezőket rendszerint kihagyják, ám ha mégsem, akkor nagyobb a lebukásuk veszélye is. Lelepleződési esélyeik növekedése pedig általános érdek, része az általános megelőzésnek. Eszmefuttatásom tényleg csak bevezetőül szolgált ahhoz, amit újságíró barátom könyvében bemutat. Kívánok hozzá önöknek jó, de egyben tanulságos szórakozást. Budapest, 1988. március Dr. Dobos János rendőr alezredes Bika Munkáscsaládból származom, szüleim kiskoromban elváltak. A nyolc általános iskola után hamarosan Tökölre kerültem. Ezek után rövid időtartamú szabadságokat leszámítva különböző bűncselekményekért Tökölön voltam a fiatalkorúak börtönében. 1984 októberében megnősültem és 1985-ben fiam született. 1986-ban a családommal Szegedre költöztem, de nem tetszett ott az élet, problémáim voltak, a feleségemmel összevesztem, visszaköltöztem Budapestre. Azóta nem is dolgozom. Édesanyám 1984-ben meghalt, apámat nem ismertem. Testvérem nincs. 1973-ban lopás és más vagyon elleni vétségek miatt egy évet és három hónapot kaptam. 1975-ben többrendbeli lopás bűntette, folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntette, zsarolás bűntette, folytatólagosan elkövetett kényszerítés bűntette miatt négy évet és hat hónapot kaptam. 1980-ban lopás, garázdaság bűntette miatt mint többszörös visszaesőt két év és két hónap szabadságvesztésre ítéltek. 1982-ben erőszakkal elkövetett természet elleni fajtalanság bűntette, garázdaság vétsége miatt két évet és két hónapot kaptam. 1984-ben rendőrhatósági felügyelet alatt álltam, amelynek szabályait többször megszegtem, ezért különböző alkalmakkor pénzbírságra ítéltek. – Önt a barátai Bikának szólítják. Honnan a gúnynév? – 16 éves koromban Tökölön, a sitten ragasztották rám. – Ezek szerint – pestiesen szólva – már akkor sem lehetett piskóta. – Nézze, 15 évesen kerültem Tökölre, már ez is jelzi, viszonylag korán letettem a névjegyemet az igazságszolgáltatás asztalára. – És mivel érdemelte ki azt, hogy Bikának szólították? – Sűrű kiskrapek voltam már akkor is, amikor bekerültem, de még nem igazán számítottam menőnek. Bent aztán rövid idő alatt felszívtam magam, naponta lenyomtam két-háromezer fekvőtámaszt. Nemigen akadt, aki azt mondta nekem: állj félre! Így lettem Bika. – Szóval a bika, így a maga gúnyneve is, a börtönzsargonban erőset jelent.
The list of books you might like
