ebook img

Kun László emlékezete PDF

272 Pages·1994·12.344 MB·Hungarian
Save to my drive
Quick download
Download
Most books are stored in the elastic cloud where traffic is expensive. For this reason, we have a limit on daily download.

Preview Kun László emlékezete

Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 5 KUN LÁSZLÓ EMLÉKEZETE A bevezetőt írta, a forrásszövegeket válogatta és a jegyzeteket összeállította KRISTÓ GYULA SZEGED · 1994 A magyarul eddig közzé nem tett forrás szövégeket fordította: ALMÁSI TIBOR, BLAZOVICH LÁSZLÓ, DÉR TERÉZIA, Sz. GALÁNTAI ERZSÉBET, KORDÉ ZOLTÁN, KOSZTA LÁSZU\ KRISTÓ GYULA, LÁKATOS PÁL, LÁZÁR ISTVÁN DÁVID, ÜRBÁN IMRE, PETROVICS ISTVÁN, SEBŐK FERENC, V ALACZKAI LÁSZLÓ A kötetet lektorálta: MAKK FERENC A kötet megjelenését támogatta: az Országos Játék Alap Kezelő Szervezet Műszaki szerkesztő: DÁVID TAMÁS ISBN 963 482 0026 @ Szegedi Középkorász Műhely. 1994 BEVEZETŐ 1262-ben, Kun László születésének évében éppen húsz esztend~je volt annak, hogy l\1agyarországon számottevő háború nem ~jlott. Amióta a tatárok 1242 márciusában el hagyták az országot, területe mentes maradt a nagy pusztítá sokkal járó hadjáratoktól. Nem szüneteltek ugyan a katonai események 1242-1262 között sem, de ezek az ország határ vidékeire korlátozódtak, vagy jobbára a szomszédos országok ellen irányultak. A béke, azonban csak fizikai értelemben volt jelen, az ország sorsáért felelősséget érzők számára a lélek bék~je nem adatott meg. Még évekkel 1242 után is kísértett egy újabb tatár támad,is veszélye, s a királyi hatalom azon munkálkodott, hogy vissza tudják verni a bekövetkező invá ziót. Naponta érkeztek a hírek az 1240-es években IV. Béla magyar kinilyhoz a tatárok kés7Ülődéseiről. Az uralkodó szorgalmazta a menedéket nyújtó kővárak építését, a nagy tömegben együtt élő városi népesség áttelepítését a védelm~t biztosító kőfé\lak mögé, s minden er~jével arra törekedett, hogy n~ fordulhasson még egyszer elő az, ami 1241-ben 1mcgtörtént, amikor az ország uralkodó eli~je túlnyomór&szt királya ellen foglalt állást, mert ez a király nemcsak hogy nem adott - elődei szokásával ellentétben - birtokokat nekik, hanem elvette ingatlanaik nem kis részét, nem engedte színe eté jéirulni az ügyeiket a királynál elintézni akaró előkelőket, s kivitetk a tanácsból székeiket, hogy jelenlétében a világi hataln1asok ne ülhessenek le. IV. Béla tanult a tatárdúlás kudarcából, felhagyott a birtokok nagy ütemű visszavételével, maga is hozzákezdett a még megmaradt királyi földek elado mányozásához, hogy maga· mellé állítsa, egy tatár támadás 5 esetében szívvel-lélekkel a maga . oldalán sorakoztassa fel azokat az előkelőket, a bárókat, akik egyre inkább nem csupán tágas ingatlanok, hanem erős magánhadseregek urai is lettek. A külpolitikát s ezen belül a királyi család házassági politi k~ját is egy tatár támadás elhárítása céljainak rendelte alá IV. Béla. Két leányát adta nőül orosz hercegekhez, egyet pedig lengyel herceghez, hogy a dinasztikus kötelékek létesíté sével is szövetségesekre leljen ·a tatárok ellen azon országok vezetői körében, amelyeket hasonlóan - vagy, mint az oro szokat, még a magyaroknál is jobban - fenyegettek a tatárok. Visszafogadta az országba a kunokat, akik éppen 1241 vész terhes napjaiban hagyták el új ha~jukat. A kunokra, akik pogányok voltak, nomád életet éltek, megint csak elsősorban a tatár támadás kivédése miatt volt szüksége az uralkodónak. Az állam előtti társadalom viszonyai között élő, tehát tömegeiben szabad, azaz szolgasorba még le nem süllyesztett kunok tekin télyes katonai erőt jelentettek. Könnyűlovasok voltak, nagy számú, íjjal, nyillal jól bánó népesség. S a kato11ai erő a király kezéből egyre inkább a nagyurak kezébe csúszott át annak arányában, ahogyan a királyi birtokok törvényes - m~jd egyre gyakrabban törvénytelen - eszközökkel a nagyurak tulajdonába jutottak. Mi sem volt természetesebb IV. Béla számára, mint az, hogy a kunokkal kötött szövetségét szin~én házasság révén pecsételje meg. S hogy milyen fontosnak tartotta az uralkodó a kunokkal fennálló jó viszony megőrzé­ sét, az mutatja: elsőszülött fiát, az 1239-ben szü.letett Istvánt házasította össze kun leánnyal, valószínűleg Sz~jhán kun fejedelem leányával, Erzsébettel. Még kisgyermekek lehettek, amikor - merőben politikai érdekből - frigyük megköttetett. Egy, az 1240-es évek végéről származó, a pápához szóló magyar királyi levél már említést tett Istvánnak a kun leánnyal kötött házasságáról. Ők voltak, Árpád-házi István és Kun 6 Erzsébet, az 1262-ben megszületett, Kunnak mondott László szülei. László születését azonban a magyar belpolitikai élet újabb bonyodalmai előzték meg. István nem elégedett meg az 1250- es években azzal a címmel, amely mint a magyar ki-rály első­ sziilöttjét megillette, hogy tudniillik az ország trónjának hiva talos örököse volt, aki azonban tényleges hatalomhoz majd csak apja, IV. Béla halála után juthat, hanem mindenképpen már apja életében igazi hatalomra, kormányzati feladatkör betöltésére tört. Nem egyszerűen egy tizenéves ifjú ambícicíi níl volt szó, hanem arról, hogy mindazok az előkelők, akik számosabban voltak annál, minthogy egyetlen királyi központ - mint meleget árasztcí tűzhely - körül elhelyezkedhettek volna, szívesen vették a királyi hatalom megosztását, sőt maguk is erre törekedtek. A hatalmi központok megkettőződé­ se kétszer annyi előkelőnek biztosított kiemelkedő állást, gyors meggazdagodást, ráadásul a két központ közötti viszályok szfüísával hol egyiktől, hol másiktól lehetett kedvezményekre számítani, az egyik a hűséget, a másik a hűtlenséget jutalmaz ta. István és a körülöttük csoportosult előkelők első sikerüket 1257-ben érték el, abban az évben, amikor István betöltötte tizennyolcadik életévét. A már a 40-es években királlyá koro názott, de területi hatalommal fel nem ruházott István ez évben elnyerte apjától Erdély kormányzását. Ezzel jogot szer zett arra, hogy magát „Isten kegyelméből király, Magyaror szág kiválcí [királyának] elsőszülöttje és erdélyi herceg" cím mel illesse. A magyar külpolitikai akciók alakúlásának függvé nyében egy rövid időre az erdélyi hercegi címet a stájer her cegi címmel cserélte fel, ám amint a magyarok - rövid ura lom után - kiszorultak Dél-Stájerországból, újra erdélyi hercegnek íratta magát István. IV. Béla és fia, István viszályában nagy fontosságú az 1262. esztendő. Ez évben előbb Pozsonyban békét kötöttek, 7 majd a Tisza mellett levő Poroszlón I~tván esküt tett a po zsonyi béke megtartására. István új és egészen 1270-ig hasz nálatban maradt címzése ekkor bukkan fel első ízben: az „Isten kegyelméből Magyarország itjabb királya, erdélyi herceg, a kunok tira" titulussal illette magát. Az i(jabb királyi cím arra utalt, hogy lényegében apjával egyenrangú uralkodó nak tekintette magát, és csak fiatalabb életkora miatt használta az ifjabb királyi címet. Az erdélyi hercegi c·ím területi hatal mára utalt, arra a kelet-magyarországi régióra, ahol már hosszú idő óta az erdélyi v~jda gyakorolt végrehajtó hatalmat a király képviseletében, a kunok ura titulus pedig kettős érte lemmel bírhatott. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a kunok István országrészében éltek - ez az uralmi terület messze túlnyúlt a történeti Erdély nyugati határain, s az egész keleti országrészt magában foglalta -, illetve hogy István anyja révén kun t~jedelmi családból származott. A kunok egyébként bekerültek a pozsonyi megegyezés pon~jai közé is, amennyi ben IV. Béla ígéretet tett arra, hogy István kunjait nem csá bítja magához, míg István ugyanezt a németek, a csehek és a szlavóniai szlávok vonatkozásában ígérte meg. Hogy 1262-ben voltaképpen új állam, az itjabb kiraly állama született meg a magyar államon belül, annak csalhatatlan mutatói vannak. Ekkor tűnt fel első ízben az ifjabb király nádora tiszt, amely az ország fontos világi közjogi méltóságának megkettőzését jelentette. István mintegy „idegen" uralkodó ígérte meg, hogy sem ő, sem bárói, nemesei, sem kunjai, sem külországi szö vetségesei semmit sem tesznek IV. Béla koron~ja és országa ellen, sőt segítséget nyújt neki, ha támadás érné. Azt is ki mondta István, hogy nem indít támadást IV. Béla báróinak várai ellen, engedi közte és apja között szabadon közlekedni, mi több, szabadon pártot változtatni az előkelőket és a neme seket. 8 A pozsonyi, illetve a poroszlói megegyezés csak időlegesen tudta elhárítani az ország fizikai hék~jét fenyegető veszélyt, a belháború kitörése a levegőben lógott. István herceg és Kun Erzséhet nászából leányok már az 1250-es évek második fele óta születtek, az elsőszülött fiú, László 1262-hen látta meg a napvilágot. Egy hosszas helső héke periódusának utolsó évei hen született, ám mintegy beleszületett a pártviszályok, meg hasonlások kellős közepébe. Szinte az anyat~jjel együtt szívta magába a pártoskodás, az országot megosztó gyűlölködés, a mind leplezetlenehb hatalmi torzsalkodás szellemét. Alig fél évvel a poroszlói eskü után István már újahh pontokkal egészí tette ki a megegyezés artikulusait, s közhen nagy anyagi erő­ ket mozgósított, hogy a pártján álló előkelőket szilárdan magá hoz láncolja, ar.ja híveit pedig annak hűségéről eltántorítva saját oldahíra vonja. 1264-lxil ránk maradt István itjabb ki rálynak egy számadása, amely a szerémi kamara, a szalacsi só és a selmeci ezüst jövedelmeihcil másfél tucat előkelőnek adott anyagi támogatást részint természethen (textíliában, ötvös munkában, szőrméhen), részint pedig készpénzben. Egyehek között IV. Béla alkancellá~ja is ott szerepelt az István által ,,segélyezett", megadományozott urak list~jában. A pártváltoz tatások ellenértékeként magas tisztségeket, jövedelmező vára kat és vártartozékokat nyertek ~jándékha a hárók. A morál 1'nélypontra süllyedt. A hűség, a kitartás elvesztette vonzen::jét, áruvá vált, a piaci kereslet-kínálat törvényeinek engedelmeske dett. Mivel a két király egymásnak feszülését nem kisebb tét motiválta, mint a főhatalom kérdése, semmi ár nem volt drága, amit meg ne adtak volna - nem csupán István, hanem Béla is - az ellentáborból hozzájuk csatlakozó uraknak. Há borúra készült mindkét fél, s nem volt kétséges, azé lesz a győzelem, amelyikük több báró, azaz erősebb magánhadsereg támogatását élvezi. A fegyveres harcok 1264 nyarán kitörtek. 9 Az ország 22 éve tartó belső (inkább csak fizikai) b&~jének vége szakadt. Az első sikereket IV. Béla érte el. Kezére került Sárospatak vára, ahol István felesége, Kun Erzsébet és gyermekei is tartózkodtak. IV. Béla, aki két évvel ezelőtt még őszintén örült István fia, László herceg megszületésének, most menyét, unokáit, köztük Lászlót is fogságba vetette. Saját országrészé be, a felvidéki Turóc várába szállíttatta őket, s ott őriztette. László nyiladozó értelme egy mélységesen megosztott, egy mással meghasonlott világra csodálkozhatott rá, ahol apja a fiának, testvér a testvérnek ádáz ellensége. S miközben a foglyok tétlenül várták sorsuk !llakulását, a háború szeker; gurult tovább. István helyzete mind szorítóbhá vált. Béla seregei gőzhenger módjára hatoltak kelet felé, sorra foglalták az el István országrészében levő várakat. István Erdélybe szorult vissza, ott is egyre hátrált. Egészen Erdély délkeleti szegletébe, a ban;asági Feketehalom várába szorították vissza Istvánt és egyre fogyatkozó híveit. Jellemzö módon még a kunok is átálltak IV. Béla oldalára, s a Hunyad megyei Dévá nál megvívott csatában Bélát támogatták István híveivel szem ben. Béla a döntő győzelem kap~jában állt. Kezdetét vette Feketehalom ostroma. Ám Bélának a megannyi katonai sikert nem sikerült háborút eldöntő győzelemmé változtatnia. Egyfe lől István maroknyi csapata derekasan állta a körülzárt várban az ostromot. Másfelől eredményes akciókat folytattak István hívei - elsősorban a Csák nemzetségbeli Péter és Máté - Béla serege ellen az ország több pontján (így a Maros menti Dévánál, valamint .a beregi Baranka váránál). Végül pedig megérkezett Feketehalom alá István egy további híve vezetésé vel a felmentő sereg, amely feltörte az ostromgyűrűt, s mind ezek az események együttesen fordulatot idéztek elő a magyar országi belháború menetében. Immár István serege lendült támadásba, s Béla hada hátrált vissza, nyugat .felé. A döntő 10 összecsapást 1265 márciusában a Pest megyei Isaszegnél vívták meg, s ez István győzelmével ért véget. A IV. Béla király seregét vezető Béla macsói herceg (IV. Béla unok~ja) elmenekült, az uralkodó legfőbb támaszainak tekinthető Héder nembeli Kőszegiek (Henrik bán és fiai) fogságba estek. A háborúság lezárultával a foglyok kölcsönösen kiszabadultak, így nyerte vissza szabadságát István felesége, Erzsébet, vala mint több gyermeke, köztük László is., Az ellenségeskedést az 1266. március 23-án a mai Margitszigeten megkötött béke zárta le. Megint kölcsönösen ígéretet tett egymásnak a két király arra, hogy egymás híveit nem csábí~ják magukhoz (így pl. IV. Béla sem nyeri meg magának István kunjait), s kölcsö nös tartózkodást fogadtak egymás területének, javainak táma dását, pusztítását illeti'">en. A •sok áldozattal járt belháború végeredményben eldöntetlenül végződött, sem Bélának nem sikerült kiszorítania a tényleges hatalomból elsőszülött fiát, sem István nem tudta növelni uralmát apja rovásárá. Nyilván az erőviszonyok viszonylagos kiegyenlítettsége adja magyará zatát, hogy IV. Béla életének hátralevő öt esztend~jében fegy veres összecsapásra a két király között már nem került sor, a bizalmi válság azonban igen mély volt közöttük. Egymástól függetlenül szövögették a külpolitika szálait, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy új külországi szövetsége sek szerzése nem lesz hatástalan a belső eníviszonyok alakulá sára sem. IV. Béla király egyre jobban a csehek felé t~jékozó dott, akikkel pedig 1260-ban még véres ütközetet vívott, s tőlük vereséget szenvedett. Viszonyuk javulásához nagyban hoz~járnlt, hogy az 1260-ban éppen IV. Béla ellen győztes cseh kinHy, II. Ottokár (Otakár) 1261-ben IV. Béla unok~ját, Kunigundát vette nőül. Ugyancsak ezt a szövetséget erősítette az a másik házasság, amelyet IV. Béla kisebbik fia, Béla szlavón herceg kötött 1264-ben a brandenburgi őrgróf leányá val, ugyanis az őrgróf II. Ottokár rokona volt. Amikor IV. 11 ~ Béla és István 1266-han megkötötték a margitszigeti megegye zést, Istvánnak nemcsak azt kellett megígérnie, hogy apját, anyját, testvérét, Bélát, továbbá unokaöccsét, Macsói Bélát nem zakla~ja, hanem azt is, hogy hasonlóan tartózkodik IV. Béla szövetségesei és rokonai, a cseh király, valamint a krak kói és a gnyeznói lengyel hercegek elleni támadásoktól is. IV. Béla nyugati és északi orientációjával szemben István déli és keleti irányban tájékozódott. 1266-han Bulgáriába vezetett hadat, s itteni katonai sikerei indokolták, hogy utóhh felvette uralkodó címei közé a „Bulgária királya" titulust. 1268-han a magyar-szerb háborút azzal zárták le, hogy István leányát 1. Uros szerb király fi;:t vette feleségül. Mivel a Balkánon. a magyar uralkodók közül István harcolt és hódított, ez a körü) mény őreá hívta fel a nápoly-szicíliai királysúgot az 1260-as években pápai hűhéresként elfoglaló 1. Anjou Károly figyel mét. Mivel Károly arra törekedett, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjében egyeduralomra tegyen szert, szövetséget akart kiépíteni Magyarországgal, illetve Istvánnal, hogy innen továbblépve tegyen lépéseket a Balkán, illetve az 1261-ben visszaállt bizánci császárság elfoglalására. Istvánnak is kapóra jött a nápolyi kezdeményezés, hiszen ezzel külpolitikai pozí ciói nagy mértékben megerősödtek. 1269 szeptemberében pápai jóváhagyással létrejött Károly nápolyi király és István itjabb király szövetsége; kettős házassági kötelék létesült a két uralkodóház között, 1. Károly fia, Károly István leányát, Máriát vette feleségül, míg ez ekkor hétéves László herceg Károly leányának, Izabellának a kezét nyerte el. A két magyarországi uralkodó közti hizalmi válságot jól muta~ja az a !eva, amelyet 1270 első hónapjaiban, immár halálos betegen, küldött el IV. Béla 11. Ottokárhoz. Ebben arra kérte hajdani ellenfelét, mostani szövetségesét, hogy halála esetén fogadja be özvegyét, leányát, Annát (aki Ottokár anyósa volt), továbbá mindazokat a bárókat, akik megmarad- 12

See more

The list of books you might like

Most books are stored in the elastic cloud where traffic is expensive. For this reason, we have a limit on daily download.