Konstantinápoly eleste 1453 PDF
Preview Konstantinápoly eleste 1453
Steven Runciman / KONSTANTINAPOLY ELESTE 1453 OSIRIS KIADÓ, 2000 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült Steven Runciman: The Falt of Constantinople 1453 Cambridge, 1965, Cambridge University Press Fordította Bánki Vera © Cambridge University Press, 1965 Hungarian translation © Bánki Vera, 2000 © Osiris Kiadó, 2000 TARTALOM ELŐSZÓ 9 1. A HALDOKLÓ BIRODALOM 13 2. A FELLENDÜLŐ SZULTANÁTUS 33 3. A CSÁSZÁR ÉS A SZULTÁN 58 4. A NYUGATI SEGÍTSÉG ÁRA 69 5. KÉSZÜLŐDÉS AZ OSTROMRA 81 6. AZ OSTROM KEZDETE 93 7. AZ ARANYSZARV ELVESZTÉSE 106 8. HALVÁNYULÓ REMÉNYEK 117 9. BIZÁNC UTOLSÓ NAPJAI 127 10. KONSTANTINÁPOLY ELESTE 136 11 . A LEGYŐZÖTTEK SORSA 14 7 12. EURÓPA ÉS A HÓDÍTÓ SZULTÁN 61 13.ATÚLÉLOK 180 1. függelék FŐBB FORRÁSOK KONSTANTINÁPOLY ELESTÉNEK TÖRTÉNETÉHEZ 191 2. függelék KONSTANTINÁPOLY TEMPLOMAI A HÓDÍTÁS UTÁN 197 JEGYZETEK 203 BIBLIOGRÁFIA 231 NÉVMUTATÓ 243 Bátyámnak ELŐSZÓ Azokban az időkben, amikor a történészek még egyszerű lelkek voltak, az 1453-as esztendőt, Konstantinápoly elestének az évét úgy tartották számon, mint a középkor lezárulásának az időpontját. Manapság már jól tudjuk, hogy a történelem folyama megállás nélkül hömpölyög elő re, és semmi sem állhat az útjába. Nincs olyan időpont, amelyről kijelenthetjük: akkor változott a kö zépkori világ modern világgá. A reneszánsznak nevezett mozgalom már jóval 1453 előtt folyamatban volt Itáliában és a mediterrán világban, 1453 után pedig még sokáig tovább éltek ezek az eszmék az északi országokban. Az úttörők már 1453 előtt hozzákezdtek az óceánokon keresztül vezető új utak fölfedezéséhez, s ez azután átalakította az egész világ gazdasági életét. Ezek az utak azonban csak jó néhány évtizeddel 1453 után nyíltak meg a hajósok előtt, és a hatásuk is csak akkor érző dött Európában. Bizánc hanyatlása és bukása, az oszmán törökök dia dala szintén befolyással volt ezekre a változásokra, de a végkifejlet nem csak egyetlen esztendő eseményeinek tudható be. A bizánci tudo mánynak nagy szerepe volt a reneszánszban, de már több mint fél év századdal 1453 előtt a bizánci tudósok rendre odahagyták szegény ha zájukat, a bizonytalan életkörülményeket, és kényelmes tanári állást kerestek maguknak Itáliában. Az 1453 után Itáliában letelepedő görög tudósok sem úgy érkeztek, mint a hitetlenek elől menekülők, hanem mint a még mindig velencei uralom alatt álló szigetek polgárai. Az osz mán hatalom növekedése már régóta gondot okozott Itália kereskedő városainak, de nem fojtotta meg, csak akadályozta tevékenységüket, mert elzárta a Fekete-tengerhez vezető utakat. Velencének sokkal na gyobb baj volt Egyiptom oszmán fennhatóság alá kerülése, mint Kons tantinápoly eleste, s ha Genova számára komoly csapást is jelentett, 9 l<ONSTANTINÁPOLY ELESTE, 1453 hogy a szultán ellenőrizte a Fekete-tengerhez vezető szorosokat, a város hanyatlásának fő oka mégsem csökkenő külkereskedelme volt, hanem az, hogy Genova helyzete megrendült Itáliában. Magasabb politikai szempontból vizsgálva a kérdést, szintén azt lát juk, hogy Konstantinápoly eleste igen csekély változást hozott. A törö kök már korábban eljutottak a Dunáig, és Közép-Európát fenyegették. Régóta tudhatta már mindenki, hogy Konstantinápoly napjai meg van nak számlálva, és azt is, hogy a bizánci birodalom, amely tulajdonkép pen már csak egy hanyatló város volt, nem állhatott sokáig ellen egy olyan hatalomnak, amely magában foglalta a Balkán-félsziget nagyobb részét, egész Kis-Ázsiát, amelyet erős kézzel kormányoztak, és amely a kor legnagyszetúbb katonai szervezetével rendelkezett. A keresztény séget valóban mélyen megrázta Konstantinápoly eleste. Az akkori em berekben nem volt meg a mi utólagos bölcsességünk, a korabeli nyugati hatalmak nem látták a török hódítás elkerülhetetlenségét. Ugyanakkor a tragédia egyáltalán nem változtatta meg politikájukat, azaz nem ho zott létre semmit se a hiányzó „keleti politika" pótlására. A pápaság is meg volt rendülve, tervezett is valami ellenlépést, de csakhamar más, súlyosabb gondokkal kellett megküzdenie. Mindebből arra is lehetne következtetni, hogy 1453 története nem nagyon érdemel meg még egy könyvet. Két nép számára azonban ennek az évnek az eseményei valóban életbevágó fontosságúak voltak. Az ősi császári székváros elfoglalása nem csak azt jelentette, hogy a törökök új fővárosra tettek szert a szultán számára: Konstantinápoly elfoglalása egyben európai birodalmuk tartósságának is a záloga volt. Amíg nem volt a kezükben ez a város, amely birodalmuk közepén feküdt Európa és Ázsia érintkezési pontján, nem érezhették biztonságban magukat. Nemcsak a görögöktől kellett tartaniuk, hanem egy nagy keresztény szö vetségtől is, amely egy ilyen bázisról kiindulva még mindig kiakolbólíthatta volna őket állásaikból. Konstantinápoly birtokában biztonságban érezhet ték magukat. Ma, a történelem oly sok vihara után, még mindig a törö köké Thrákia, még mindig van egy talpalatnyi teriiletük Európában. A város eleste talán még nagyobb jelentőségű volt a görögök szem pontjából. Számukra ez az esemény valóban egy fejezet lezárása volt. Bizánc ragyogó civilizációja már megtette a magáét a világ kimúvelésé- 10 ELÖSZÓ ben, és most együtt haldokolt a várossal. Nem volt azonban még halott. A bukás előestéjén Konstantinápoly egyre csökkenő lakossága még kö réhez tartozónak nevezhette a kor sok kiemelkedő elméjét. Ezek az emberek olyan hatalmas kulturális hagyományokon nevelkedtek, ame lyek gyökerei az antik Görögországig és Rómáig nyúltak vissza. Min daddig, amíg a Boszporusz partján ott élt a császár, Isten földi helytar tója, minden egyes görög, bármilyen rabiga alatt is nyögött, büszkén érezhette magát az igaz ortodox keresztény világközösség tagjának. A császár a földi, gyakorlati életben csak nagyon csekély segítséget tudott nyújtani ezeknek a görögöknek, de megmaradt mindvégig a gyújtó pontban, ő volt Isten uralkodásának a jelképe. Amikor a császár váro sával együtt elesett, megkezdődött az Antikrisztus uralma, Görögor szág a föld alá szorult, és képességei szerint igyekezett túlélni a nehéz időket. Az, hogy a hellenizmus nem halt ki teljesen, a görög szellem bátorságát és elpusztíthatatlan életképességét tanúsítja. Ebben a történetben a tragikus hős a görög nép: a könyv írása közben ezt tartottam szem előtt. Előttem már sokan elbeszélték ezeket az ese ményeket, amelyek annyira felkavarták Gibbont is, hogy majdnem - de csak majdnem - megfeledkezett Bizánc-ellenes érzelmeiről. Ango lul utoljára Sir Edwin Pears írt e témáról hatvan évvel ezelőtt egy könyvet, amelyet még ma is érdemes elolvasni. Teljes mértékben helytálló az ost rom leírása, amely a források alapos tanulmányozásán, és a helyszín kitűnő személyes ismeretén alapul. Talán egyes pontokon a modem kutatás egy kissé meghaladta már a könyv megállapításait. Személy szerint igencsak adósa vagyok e műnek, amely a legjobb az 1453-as események bármely nyelven született leírásai közül. Megjelenése óta azonban számos tudós bővítette e tárgyban is ismereteinket. Különösen 1953-ban, az ötszázadik évforduló kapcsán jelent meg e témában sok cikk és tanulmány. Eltekintve Gustave Schlumberger 1914-ben kiadott könyvétől-amely szinte telje sen Pearsén alapul -, az utolsó fél évszázad folyamán egyetlen nyugati nyelven sem jelent meg könyv az ostrom teljes leírásával. Munkámmal kísérletet teszek a hiány enyhítésére. Az előkészületek során nagy haszonnal forgattam igen sok élő és halott tudós munkáit, a Jegyzetek rámutatnak majd adósságaimra. A ma élő görög tudósok közül szeretném kiemelni Prof. Zakynthos és Prof. Zoras nevét. Az 11 KONSTANTINÁPOLY ELESTE, 1453 oszmán történelemmel kapcsolatban mindenki Babinger professzor adósa, még ha a hódító szultánokról írt nagy műve meg is foszt minket attól a segítségtől, hogy megismerjük forrásait. A korai török történe lem megértéséhez felbecsülhetetlen értékű Wittek professzor mun kássága, és a fiatalabb török tudósnemzedék tagjai közül meg kell em lítenem lnalcik professzort. Igen hasznos volt számomra Gill atya ne vezetes műve a firenzei zsinatról és annak utólagos hatásairól. Külön függeléket szántam a történettel kapcsolatos főbb forrásaim nak. Nem mindegyik könnyen hozzáférhető. A néhai Prof. Dethier körülbelül nyolc évvel ezelőtt két kötetbe gyűjtötte a keresztény for rásokat, a Monumenta Hungariae Historica XXI. és XXII. kötete l. és 2. részébe, de ezek a kötetek, habár kinyomtatták őket, sohasem kerültek forgalomba azzal az indoklással, hogy bennük túl gyakori a hiba. Nem sok mohamedán forráshoz lehet könnyedén hozzájutni. Kü lönösen nehéz annak a helyzete, aki csak nagy üggyel-bajjal és lassan tudja az oszmán szerzőket olvasni. Remélem, sikerült e művek lényegét megragadnom. Ez a könyv nem születhetett volna meg a London Library nélkül, és szeretném kifejezni hálámat a British Museum olvasóterme személy zetének is a türelmes segítségért. Szeretnék köszönetet mondani S. J. Papastavrou professzornak is, aki sokat segített a levonatok javításában, valamint a Cambridge University Pressnek a kitartó gondoskodásért és kedvességért. London, 1964 Sir Steven Runciman 12 1. fejezet A HALDOKLÓ BIRODALOM J>,,z 1400-as esztendő karácsonyán IV Henrik angol király fényes vacso rát adott elthami palotájában. Nemcsak a szent ünnepet kívánta meg ülni, hanem egy magas rangú vendéget is meg akart tisztelni. Ez a ven dég II. Palailogosz Manuél volt, a görögök császára, ahogyan általában Nyugaton hívták, habár néhányan még emlékeztek arra, hogy Manuél valójában római császár volt. Manuél végigjárta Itáliát, megállt Párizs ban, ahol VI. Károly francia király rendbe hozatta számára a Louvre egyik szárnyát. A Sorbonne tanárai boldogan találkoztak egy olyan ural kodóval, aki ugyanannyi tudás és kifinomult érvelési képesség birtoká ban beszélgetett velük, mint amivel ők rendelkeztek. Angliában min denkire nagy hatást tett méltóságteljes viselkedése, és a makulátlan fehér öltözék, amelyet nemcsak ő, de a kísérete is viselt. A vendéglátók azonban a császár minden szépen hangzó címe dacára is csak sajnálatot éreztek iránta, hiszen koldusként érkezett körükbe, és reménytelenül keresett segítséget a birodalmát harapófogóba szorító hitetlenek ellen. A Henrik király udvarában működő Uski Ádám jogtudós tragikusnak ítélte a császár angliai látogatását. ,,Elgondolkoztam azon - írta-, hogy milyen szomo!Ú is, hogy ezt a nagy keresztény uralkodót a szaracénok a Kelet legtávolabbi csücskéből a legtávolabbi nyugati szigetekig kerge tik, hogy ott keressen segítséget ellenük. .. " ,,Ó, Istenem - tette hozzá-, mi lett mára Róma régi dicsőségébőlt1 Valóban, az egykori Római Birodalom nagyon kicsire zsugorodott össze. Manuél Augustus és Konstantin jog szerinti utóda volt, de sok évszázad telt már el azóta, amikor a Konstantinápolyban székelő csá szárok még valóban számíthattak a római világ szövetségére. A Nyugat szemében már csak a görögök uralkodói voltak, vagy Bizáncé; nem szá mítottak többnek, mint a feltörekvő nyugati császárok említésre sem 13 KONSTANTINÁPOLY ELESTE, 1453 méltó vetélytársainak. Bizánc a Xl. századig ragyogó, tekintélyes hata lom volt, a kereszténység bástyája az iszlám támadásaival szemben. A bizánciak szorgalmasan és sikeresen teljesítették kötelességüket egé szen addig, amíg a XI. század derekán keletről új iszlám kihívás érke zett, a török invázió. Egyidejűleg Nyugat-Európa a normannok segítsé gével támadást intézett Bizánc ellen. Bizáncnak olyan pillanatban kel lett két fronton háborút vívnia, amikor súlyos belső alkotmányos és dinasztikus válsággal is küzdött. A normannokat visszaverték, habár Bizánc elveszítette itáliai birtokait. Ugyanakkor örökre török kézen kel lett hagynia Anatólia fennsíkjait, ahonnan a birodalom egykor a katonáit toborozta, és az élelmiszer-szükségletét szerezte be. Attól kezdve a biro dalom állandóan két tűz között volt. Köztes helyzetét tovább bonyolí totta az a mozgalom, amelyet keresztes háborúknak nevezünk. A bi zánciak keresztényként rokonszenveztek a keresztes hadjáratok eszmé jével, hosszú politikai tapasztalatuk azonban arra tanította őket, hogy némi türelmet tanúsítsanak a mohamedánokkal szemben, és fogadják el létezésüket. A szent háború, úgy, ahogyan azt a nyugatiak folytatták, a bizánciak szerint veszélyes és irreális volt. Reménykedtek azonban abban, hogy a keresztes hadjáratokból rájuk is háramlik majd némi előny. Olyan ember, aki két ellenfél között áll, csak akkor érezheti magát biztonságban, ha erős. Bizánc továbbra is a nagyhatalom szerepét játszotta, még akkor is, amikor a valóságban ha talma már alaposan alá volt aknázva. A szüntelen háborúzások idején az anatóliai fennsíknak, legfontosabb toborzási területének az elvesztése arra kényszerítette a császárt, hogy külföldi szövetségesektőC idegen zsol dosoktól függjön. Cserében mindenki fizetséget kért, ki pénzt, ki keres kedelmi kiváltságokat. A kérések olyan időben futottak be, amikor a bi rodalom gazdasági helyzetét felborította az anatóliai gabonatermő vidék elvesztése. A XIII. század folyamán Konstantinápoly még gazdag, ragyogó városnak tűnt, a császári udvar pompás volt, a kikötők és a bazárok annyira tele voltak áruvaC hogy a császárt még mindenki úgy kezelte, mint nagy hatalmú embert. A mohamedánoktól azonban nem kapott köszönetet azért, mert fékezte a keresztesek buzgalmát, a keresztényeket pedig sér tette, hogy szent háborújukat csak lagymatagon támogatta. Időközben a keleti és a nyugati kereszténység között egyre nőttek azok az igen 14
The list of books you might like
