Az ötezeréves pletyka bizony jól elbánt Ézsauval, a vadásszal. Pál apostol már elvetemültnek mondta őt, s azt a tál lencsét, amelyért állítólag eladta elsőszülöttsége jogait, még ma is emlegetik. De az eset körülményeiről nem beszél senki. Pedig hát ott súlyos csalás esett, és Jákob is megérte a pénzét… Lengyel József címadó novellájában vállalta a vadász védelmét, azaz hogy szót adott neki magának: védje magát. És Ézsau a közvéleménnyé kövesedett pletykával szemben felsorakoztatja az összes ténykörülményeket, s olyan szenvedélyes szavakkal támadja a mindig alkalmazkodó, sima és alattomos Jákobot, hogy az olvasóban az az érzés támad: talán mégsem csak egy ötezeréves sérelem jóvátételével találkozott ebben a novellában. Hangban más, de szellemiségben a bibliai groteszkhez hasonló, a kötet legjelentősebb írása az Obsitosok szökésről mesélnek, az Igéző-ciklus témakörében mozog, azt építi tovább. Két táborjárt ember beszél a szökés etikájáról és technikájáról, s közben szuggesztív képet nyújtanak a vad, egyszerre félelmetes és lenyűgöző orosz Északról. Ehhez csatlakozik az Egy krumpliszüret krónikája, amely egy öregedő ember egyszerű és tárgyilagos beszámolója adja a kegyetlen körülmények között végzett nehéz, kétkezi munkáról.