Erzsébet, a királynő PDF
Preview Erzsébet, a királynő
A királynő elhagyja a londoni belga nagykövetséget, 1963 Reginald Davis MBE (London) SALLY BEDELL SMITH ERZSÉBET, A KIRÁLYNŐ Egy modern uralkodó élete Stephennek A parlament nyitóülése (részlet) írta Mary Wilson, Harold Wilson brit miniszterelnök (1964–1970 és 1974–1976) felesége Szeretik bölcsességét és büszkeségét, Szívélyességét és csendes méltóságát; S Britannia utcáit hamarosan ellepi A nép, hogy ünnepelje uralkodását. De míg a hűvös, határozott hang olvas tovább, Előttünk felötlik egy másik kép: A völgyben, mely szarvasok tanyája, Egy apró alak egyedül halad, sietve lép... Nézi a nyitott kaput, a leomlott kőfalat, Vidéki asszony szemével méri fel a tájat; De magányában is ő az uralkodó Birtokán, hol szabadon járhat. (Csonka Ágnes fordítása) „Nevetés közben szinte betölti a teret. Az egész arcával nevet.” II. Erzsébet királynő és Fülöp edinburgh-i herceg a kanadai New Brunswickban, 2002 októberében, az aranyjubileum alkalmából rendezett ünnepségen Norm Betts/Rex USA ELŐSZÓ VILMOS HERCEG ÉS CATHERINE MIDDLETON 2011. április 29-én tartott esküvőjének vége felé a sugárzóan boldog pár, mielőtt elindult volna a Westminster-apátság főhajójában, félrefordult, és megállt Vilmos nagyszülei, II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg előtt. A friss házasok romantikus szerelmüket ünnepelték, az ifjú herceg azon eltökélt vágyát, hogy akkor is feleségül vegye szíve választottját és lelki társát, ha az csupán „közember” – nem királyi vérből való, de még csak nem is arisztokrata. A menyasszony és a vőlegény pukedlizett, illetve mélyen meghajolt a királynő előtt, aki nyolcvanöt esztendős korára is határozottnak és erősnek tűnt, amint alig érzékelhető biccentéssel kifejezte helyeslését. Hetvenkét évvel korábban a királynő hasonlóan önálló döntést hozott saját szerelmével kapcsolatban. Még alig töltötte be a tizenötöt, amikor egy délután találkozott az akkor tizennyolc éves görög Fülöp herceggel, a feltűnően fess, ám pénztelen brit tengerésztiszttel, akibe tüstént beleszeretett – s akivel nyolc évvel később éppen a Westminster-apátság gótikus boltívei alatt házasodott össze. Jóllehet az életben sok minden mást előre elrendeltek Lilibet számára, ezt a legfontosabb döntést ő maga hozta, dacolva édesanyjával, aki szívesebben vett volna egy angol arisztokratát. „Soha rá sem nézett másra”, mondta Erzsébet unokatestvére, Margaret Rhodes. Mindez figyelemre méltó határozottságot sejtetett az akkori Erzsébet hercegnőről, nem is beszélve az ebben a korban még ritka lelkierőről és önbizalomról. Nos, a konok céltudatosság csak egy annak az asszonynak számtalan tulajdonsága közül, aki az elmúlt hatvan évben királynőként uralkodott az Angliából, Walesből, Skóciából és Észak-Írországból álló Egyesült Királyságban, továbbá a világ tizenöt másik országában és további tizennégy területén. Szerepe és az, ahogyan betölti, racionális gondolkodással aligha felfogható: Isten által felkent uralkodóként egy multikulturális és többhitű világ bízatott rá, nem pedig olyan egységes birodalom, amelynek élén elődei, az ezeréves brit történelem nagy királyai és királynői álltak. Tudjuk róla, hogy életének nagy része ceremoniális külsőségek közepette, kőbe vésett éves rutinként zajlik, amelynek egyes elemei még Viktória királynő korából öröklődtek rá. Királynőként és világszerte ismert, emblematikus közszereplőként II. Erzsébet a legrégebb óta hatalmon lévő uralkodó – éppoly jól ismert, kiszámítható és változatlan, mint amennyire kötelességtudó. Eposzba illő élete során a királynő mindvégig úgy játszotta szerepét, mint egy színészóriás – az egyetlen ember, akivel kapcsolatban valóban el lehet mondani, hogy színpada az egész világ. Milliárdnyian követték nyomon, hogyan válik gyönyörű naivából dolgozó anyává, majd bölcs nagymamává. Húszéves korában, amikor még három év választotta el a tróntól, első magántitkára, Sir Alan Lascelles így áradozott róla: „Az emberek még évekig nem döbbennek rá, mennyire intelligens… de végül ez is általánosan elfogadott tény lesz.” Ám miután közszereplése fennkölt komolyságot kíván, jórészt lepleznie kell ezt az intelligenciát, valódi személyiségjegyeit és humorát. A titokzatos és méltóságteljes külső mögött pedig egy jobbára ismeretlen asszony rejtőzik. „A belső személyisége teljes meglepetésként ért – mesélte Howard Morgan, aki az 1980-as években festette meg a királynő portréját. – Úgy beszél, akár egy olasz. Gesztikulál a kezével. Rendkívül kifejező.” A barátok és családtagok gyakran tapasztalták a nagy nyilvánosság előtt ritkán kimutatott életörömöt; ahogy buborékokat fújt egy a London Aquariumban megtartott születésnapon, a Külső-Hebridák egyik szigetén faládára ülve harsogott vidám énekeket, vagy felpattant, hogy a windsori kastély dísztermében személyesen szolgálja ki George „Frolic” Weymouth amerikai festőművészt. „Egymásra tette a tányérokat – emlékezett Weymouth –, amikor gyerekkorban mást sem tanulunk, csak hogy sose tegyük ezt.” A kötetlen beszélgetések során a szeme csillog, a hangja vidám és fesztelen. „Néha az egész házban hallani a nevetését – mondta Tony Parnell, a norfolki koronabirtok, Sandringham egykori intézője. – Az önfeledt nevetését.” A királynő apró, százhatvan centis termete meglepetés azok számára, akik először találkoznak vele, ám akárcsak ükanyja, Viktória királynő – aki a százötvenet is alig érte el –, a tartásával kompenzálja és mellékessé teszi ezt a tényt. Tekintélyét oly módon is megerősíti, hogy – miként régi ruhatervezője, Norman Hartnell fogalmazott – „szándékosan kimért és határozott léptekkel jár”. Hasonló paradoxon a királynő alázata, amelyet még korai éveiben oltottak belé. „Képes fenntartani királynői méltóságát és
The list of books you might like
