A második világháború 1-2 PDF
Preview A második világháború 1-2
WINSTON S. CHURCHILL A második világháború / 1. Válogatta Csurdi Sándor és Gyarmati György Az utószót Gyarmati György írta Szaklektor Borus József Fordította Betlen János Az életrajzokat Csurdi Sándor jegyzeteinek fölhasználásával Békés Csaba írta WINSTON S. CHURCHILL A második világháború / 1 Szerkesztette és a német dokumentumokat fordította Antal László Európa Könyvkiadó Budapest, 1999 A mő erkölcsi tanulsága: HÁBORÚBAN: ELSZÁNTSÁG VERESÉGBEN: DAC GYİZELEMBEN: NAGYLELKŐSÉG BÉKÉBEN: JÓINDULAT A fordítás az alábbi kiadásból készült: Winston S. Churchill: The Second World War I–VI. Cassell & Co. London, 1950-1953. Alapkiadás: Európa Könyvkiadó, 1989 Hungarian translation © Betlen János, 1989 Elıszó Ezt a mővet az elsı világháború történetét feldolgozó kötetek – The World Crisis (A világválság), The Eastern Front (A keleti front), The Aftermath (A következmények) – egyenes folytatásának szánom. Ha majd elkészülök vele, a két mő együtt egy új harminc- éves háború összefüggı történetét tárja az olvasó elé. Akárcsak az elızı kötetekben, ezúttal is azt a módszert igyekez- tem követni, amelyet Defoe alkalmazott a Memoirs of a Cavalier (Egy gavallér emlékezései) címő mővében: az események egyik szereplıjének személyes élményeiben próbálom bemutatni és ele- mezni a nagyszabású hadszíntéri és politikai fejleményeket. Én va- gyok talán az egyetlen politikus, aki mindkét nagy történelmi föld- indulás idején magas kormányhivatalt töltött be. Igaz, az elsı világ- háború éveiben jóllehet felelısségteljes, mégiscsak alárendelt tiszt- ségeket viseltem, a Németországgal vívott újabb mérkızés idején viszont több mint öt évig İfelsége kormányának miniszterelnöke voltam. Tehát más szemszögbıl és hitelesebb források alapján szá- molok be az eseményekrıl, mint korábbi könyveimben. Miniszterelnökségem ideje alatt csaknem egymillió szót mond- tam tollba titkároknak: emlékeztetıket, irányelveket, táviratokat, jegyzıkönyveket. Az események sodrában és az akkor hozzáférhetı ismeretek birtokában készült iratok bizonyára nem mentesek téve- désektıl. Összességükben azonban mégis híven mutatják, hogyan látta a korszak világrengetı eseményeit az az ember, aki a legfıbb felelısséget viselte a brit birodalom, a brit nemzetközösség stra- tégiájáért és politikájáért. Azt hiszem, sohasem került még a közön- ség kezébe ilyen részletes beszámoló a hadvezetés és a kormányzás mindennapjairól. Történetírásnak nem mondanám, mert az a jövı nemzedék dolga lesz. De bízom benne, hogy a jövı történetírása hasznát fogja látni. Abban, amit e harminc év alatt tettem és mondtam, sőrítetten benne van minden törekvésem, és én örömmel vállalom, hogy éle- tem rajta méressék meg. Mindvégig megtartottam azt a magam al- kotta szabályt, hogy utólag csak olyan háborús és politikai intézke- déseket bíráljak, amelyektıl nyilvánosan vagy más hivatalos formá- ban óva intettem már annak idején is. Sıt utólag nemegyszer tompí- tom is a korabeli vita hevét. Fájdalmas volt feljegyeznem, hány olyan emberrel támadt nézeteltérésem, akiket kedveltem és tisz- teltem; de helytelen volna, ha nem tárnám a múltat okulásul a jövı elé. Csak azt kívánom, hogy senki se tekintsen megvetı fölénnyel azokra a tiszteletre méltó, jó szándékú férfiakra, akiknek tetteit e könyv elbeszéli, hacsak nem tart elıbb szigorú önvizsgálatot, meg nem hányja-veti magában, vajon ı maga teljesíti-e hivatali köte- lességét, s meg nem fogadja, hogy megszívleli a múlt tanulságait. Az olvasó ne higgye, hogy mindenáron egyet kell értenie mon- dandómmal, és még kevésbé, hogy csakis népszerő gondolatokat igyekszem papírra vetni. Legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint teszek tanúvallomást. Minden tılem telhetıt megtettem, hogy utá- najárjak a dolgoknak, de zsákmányolt dokumentumokból és más forrásokból minduntalan újabb tények kerülnek napvilágra, és ezek módosíthatják következtetéseimet. Ezért is fontos a hiteles korabeli feljegyzésekre és azokra az írott véleményekre támaszkodni, amelyeknek megalkotásakor még semmi sem volt világos. Roosevelt elnök egy ízben elmondta nekem, hogy afféle nyilvá- nos körkérdés útján keresi a legmegfelelıbb szót erre a háborúra. „Haszontalan háború” – vágtam rá habozás nélkül. Ez a harc meg- nyomorította mindazt, ami az elızı világégést túlélte, pedig nincs a világtörténelemnek még egy háborúja, amely oly könnyen megaka- dályozható lett volna, mint ez. De az emberiség tragédiája ezzel még nem érte el a csúcspontját. Százmilliók áldozata, erıfeszítése, az igaz ügy gyızelme mind nem volt hozzá elég, hogy békében és biztonságban élhessünk; ellenkezıleg, az éppen hogy lebírtnál is nagyobb veszedelem leselkedik reánk. İszintén remélem, hogy a múlt latolgatása segít majd eligazodnunk a jövıben, az új nemzedé- ket pedig képessé teszi rá, hogy az elmúlt évek hibáin okulva az em- beri szükségletekkel összhangban és az ember nagyobb dicsıségére rendezze be a vészterhesnek ígérkezı jövı színpadát. Winston Spencer Churchill Chartwell, Westerham, Kent, 1948 márciusában I. kötet ı A gyülekez vihar A kötet tárgya: MINT HAGYTÁK – BALGASÁGUKBAN, NEMTÖRİDÖMSÉGÜKBEN ÉS JÓHISZEMŐSÉGÜKBEN – AZ ANGOLSZÁSZ NÉPEK, HOGY A GONOSZOK ÚJRA FEGYVERKEZZENEK ı Els könyv Háborútól háborúig 1919-1939 1 / A gyıztesek ostobasága. 1919-1929 [...] A fegyverszünet napján1 a német seregek rendezett sorokban meneteltek hazafelé. „Derekasan küzdöttek” – mondotta a babérko- szorús gyıztes katonás nagylelkőségével Foch marsall, a szövetsé- gesek fıparancsnoka. „Tartsák hát meg a fegyvereiket!” Egyúttal azonban azzal a követeléssel állt elı, hogy a Rajna legyen a francia- német határ. Hiába fegyverzik le Németországot, hiába zúzzák dara- bokra hadigépezetét, hiába rombolják le erıdítményeit, hiába taszít- ják nyomorba, kötelezik mérhetetlen jóvátételre, hiába válik emész- tı belharcok martalékává: tíz év múltán, húsz év múltán ismét ma- gára talál. Az elpusztíthatatlan „germán törzsek” ismét erıre kap- nak, s a harcos Poroszország elfojthatatlan haditüzei ismét felizza- nak és lángra lobbannak. Ellenben ha a francia hadsereg megszállja és megerıdíti a Rajnát, a sebes viző, széles és mély folyó áttörhetet- len pajzsa mögött nemzedékekre biztonságban érezhetik magukat a franciák. Csakhogy az angolszász világ egészen másként érzett és gondolkodott; márpedig nélküle Franciaország elbukott volna. A versailles-i szerzıdési2 úgyszólván érintetlenül hagyta a német hatá- rokat. Továbbra is Németország volt Európa legnagyobb egynemő nemzeti tömbje. „Ez nem béke – mondta páratlan éleslátással Foch marsall, amikor értesült a versailles-i békeszerzıdés aláírásáról –, csak húsz évre szóló fegyverszünet.” A szerzıdés gazdasági elıírásai olyan rosszindulatúak és osto- bák voltak, hogy életképtelenségükhöz nem is férhetett kétség. Né- metországot elképesztı mérető jóvátételre kötelezték. A diktátum csak a gyıztesek dühérıl tett tanúbizonyságot, és még valamirıl: a gyıztes népek nem értették meg, hogy nincs az a vesztes nemzet vagy közösség, amely egy modern háború költségeivel felérı hadi- sarcra volna kötelezhetı. 1 1918. november 11-én. 2 Németország és a nyugati szövetséges hatalmak békeszerzıdése az elsı világ- háború után. 1919. június 28-án írták alá a versailles-i palota tükörtermében. A tömegnek fogalma sem volt a legegyszerőbb gazdasági össze- függésekrıl sem, vezetıi pedig nem merték kiábrándítani, nehogy elveszítsék szavazatát. Az újságok, szokásuk szerint, az uralkodó nézeteket tükrözték és erısítették tovább. Elenyészıen kevesen vol- tak, akik megpróbálták megmagyarázni, hogy jóvátételt csak szol- gáltatásokkal vagy szárazföldi, illetve tengeri áruszállítással lehet teljesíteni; továbbá, hogy amikor az áru megérkezik a célországba, kizökkenti kerékvágásából a helyi ipart, kivéve ha igen kezdet- legesen szervezett vagy szigorúan ellenırzött társadalomról van szó. Valójában, mint ahogy erre azóta az oroszok is rájöttek, legyızött országot csak egyféleképp lehet kifosztani: mindent, ami szükséges és mozdítható, el kell szállítani, és ideiglenes vagy végleges rabság- ba kell hajtani a férfilakosság egy részét. De az efféle eljárás haszna össze sem vethetı a háború költségeivel. Nem akadt egyetlen olyan vezetı politikus sem, aki a választópolgárok elé tárta volna ezeket az alapvetı, nyers tényeket. Egynek sem volt hozzá elég esze, tekin- télye, egy sem tudott felülemelkedni a tömeghisztérián. De ha meg- tette volna is valamelyikük, senki se hitt volna neki. A diadalittas szövetségesek fennen hangoztatták, hogy „az utolsó csöppet is ki- sajtolják” Németországból. Mindez pedig gyászos következmények- kel járt a népek jólétére és a németek hangulatára nézve. Csakhogy a békeszerzıdésnek ezeket a rendelkezéseit nem haj- tották végre. Sıt Németország többet nyert a vámon, mint amennyit elvesztett a réven: a gyıztes hatalmak által kisajátított német va- gyon összértéke egymilliárd font körül volt, néhány évvel késıbb pedig – fıleg az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából – több mint másfél milliárd fontnyi kölcsön özönlött Németországba: így aztán a háborús károkat egykettıre helyreállították. E látszólag nagylelkő adakozás közepette azonban egy pillanatra sem csitult a gyıztes országok boldogtalan és elkeseredett tömegeinek zúgolódá- sa, és lankadatlanul visszhangzott tovább az államférfiak biztató ígérete is, hogy „az utolsó fillérig” mindent megfizettetnek Német- országgal. A németek hálájára vagy jóindulatára számítani tehát oktalanság lett volna. Németország csak azért fizette meg, azért tudta megfizetni a ké- sıbb mégis kicsikart jóvátételt, mert az Egyesült Államok számlá- latlanul kölcsönzött pénzt az európaiaknak, kiváltképpen pedig a né- meteknek. Olyannyira, hogy 1926-tól 1929-ig az Egyesült Államok adósai a világ minden részébıl csak mintegy ötödét törlesztették an- nak az összegnek, amit Amerika a németeknek kölcsönzött, miköz- ben még csak reménye sem volt rá, hogy valaha is visszakapja a ne- kik nyújtott hiteleket. Mindebben azonban szemlátomást senki sem
The list of books you might like
