1848/49 és ami utána következett...

241 Pages·2007·2.04 MB·Hungarian

„ …eszmék és dolgok zavarában…”
1848/49 és ami utána következett…
Válogatott dokumentumok a Kalocsai Érseki Levéltár 1848-1851 közötti anyagából
(FORRÁSKIADVÁNY)
A Kalocsai Főegyházmegyei Gyűjtemények kiadványai 1.
A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (Szellemi Örökség Program)
és a Nemzeti Kulturális Alapprogram (Levéltári Szakmai Kollégium) támogatta.
Sarnyai Csaba kutatásait az Országos Tudományos és Kutatási Alap és
az MTA-Sasakawa Alapítvány támogatták.
ISSN-1587-3730
ISBN-963-00-7258-0
Kiadja a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár és a Kalocsai Érseki és Főkáptalani Levéltár
A bevezető szövegeket írták, a forrásokat gyűjtötték és jegyzetelték: SARNYAI CSABA MÁTÉ 1-
68. és LAKATOS ANDOR 69-127. A szöveget sajtó alá rendezte, a név- és fogalomtárat készítette:
LAKATOS ANDOR. A latin nyelvű szövegeket gondozta: BERTHÓTY ANNAMÁRIA és BERTHÓTY
LÁSZLÓ, lektorálta és a magyar nyelvű összefoglalókat készítette: TÓTH ILDIKÓ ÉVA és KASZA
PÉTER. Tördelés: HUSZÁR NÁNDOR
Megjelent B/5 méretben, 500 példányban.
Nyomta és kötötte: KALOPRINT Nyomda Kft., Kalocsa
Felelős vezető: ILLÉS JÁNOS igazgató
A nyomda rendelkezik ISO 9002 minőségbiztosítási tanúsítvánnyal.
„ …eszmék és dolgok zavarában…”
1848/49 és ami utána következett…
Válogatott dokumentumok a Kalocsai Érseki Levéltár
1848-1851 közötti anyagából
(FORRÁSKIADVÁNY)
Szerkesztették:
LAKATOS ANDOR ÉS SARNYAI CSABA MÁTÉ
Kalocsa, 2001

BEVEZETŐ
Bevezető
Az 1848-49-es események régóta fontos részét, kimeríthetetlen témáját alkotják
történetírásunknak, elmondhatjuk tehát, hogy erről a korról sokan és sokat írtak. Annál
feltűnőbb a hiányosság bizonyos részterületeken, s az ilyen „fehér foltok” közé sorolható a
Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye története 1848-49-ben. Néhány helytörténeti tanulmány ugyan
tartalmazott ezzel kapcsolatos adatokat, de ismereteink szerint összesen három dolgozat
választotta témájául kifejezetten a Kalocsa-Bácsi Főegyházmegyét az említett időszakban:
Udvardy József 1948-ban írt munkája kéziratban maradt, Ács Tibor és Zakar Péter tanulmányai
pedig 1999-ben és 2000-ben jelentek meg.1 Az évszámokból látható, hogy az érdeklődés a téma
iránt elsősorban az évfordulókhoz köthető, a kutatások az események 100. ill. 150. évfordulója
alkalmából történtek. Ezt az érdeklődést szeretnénk ébren tartani, s amennyiben lehetséges,
fokozni, amikor első alkalommal adunk közre jelentősebb mennyiségű forrásanyagot a Kalocsa-
Bácsi Főegyházmegye 1848-49-es történetével kapcsolatban.
A kötet anyaga természetesen válogatás eredménye. A gyűjtés nem volt országos, nem állt
módunkban a témánk szempontjából érdekes valamennyi helyszínt, gyűteményt felkeresni,
hiszen ezek a kutatások sok száz kilóméterre, sőt az országhatáron túlra nyúltak volna. Első
lépésként az egyházmegye központi iratanyagát, a Kalocsai Érseki Levéltár iratait tekintettük át,
s e levéltár dokumentumain keresztül próbáltuk meg érzékeltetni a kor legfontosabb kérdéseit,
problematikáját. A kötet címében szereplő évszámok talán nem a megszokottak, hiszen
általában 1848-49 történetéről, irodalmáról beszélünk, mégis tudatosan döntöttünk az 1848-51
mellett: a rendelkezésre álló forrásanyagban, a levéltári anyagot tekintve ui. hangsúlyos, ami
1848-49 után következett. Ez az utólagos, értékelő időszak – nem utolsó sorban a felelősségre
vonások, a „számonkérés” – iratanyaga őrizte meg számunkra az információk egy jelentős
részét, begyűjtve a korábbi időszak „bizonyítékait” is. Talán érdemes megjegyeznünk, hogy ha
ezt az „utótörténetet”, a fegyelmi eljárások, büntetések korát is figyelembe vesszük, akkor a 150
éves évforduló bizony még napjainkban is aktuális.
Válogatott forrásokról lévén szó, természetes kötelességünk a válogatás céljának és
szempontjainak ismertetése. Elsőként azt kell megjegyeznünk, hogy véleményünk szerint az
1848-49-es korszak egyháztörténetének jobb megismerése céljából minden, a téma szem-
szögéből releváns dokumentum válogatás nélküli kiadásának lett volna teljes forrásértéke. A
teljesség elméleti igénye azonban pillanatnyilag még a legjobb szándékkal sem volt
megvalósítható a gyakorlatban. Maga az érseki levéltár is évek óta folyamatos rendezés alatt áll,
és nem túlzás azt állítani, hogy szinte a kötet megjelenésének napjáig, sőt valószínűleg azután is
újabb, a kiadvány témájához tartozó iratok bukkantak-bukkanhatnak fel. Az is természetes, hogy
léteznek bizonyos terjedelmi korlátok, és tekintettel kellett lennünk a rendelkezésre álló anyagi
forrásokra, nyomdai lehetőségeinkre. Másik fontos szempont az olvasók köre: a történész
szakmán túl hasznos anyagot szerettünk volna nyújtani a helytörténet szempontjából érintett
régió szélesebb közönségének, pl. pedagógusainak, történelem tanárainak is. A terjedelmen túl

1 UDVARDY JÓZSEF: A Kalocsai Főegyházmegye története 1848-49-ben. Kalocsa, 1948. Tanulmányok a Kalocsa-Bácsi
Főegyházmegye történetéből 2. szám. Kézirat, 98 pp. (Főszékesegyházi Könyvtár, Kalocsa). ÁCS TIBOR: A római
katolikus egyház szerepe az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban a Kalocsa-Bácsi Főegyházmegyében.
Belvedere Meridionale 11. (1999/7-8.) ZAKAR PÉTER: A Kalocsa-Bácsi Érsekség 1848/49-ben in: Kalocsa történetéből
(Szerk.: Koszta László) Kalocsa, 2000. 283-305.o. Ide kapcsolható, s a téma szempontjából fontos adatokat tartalmaz:
BÁRTH JÁNOS: Adalékok az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc kalocsai történetéhez. In: Cumania III. Bács-
Kiskun megyei múzeumok közleményei. Kecskemét, 1975. 229-244.o.
5
BEVEZETŐ
mindezt figyelembe vettük nyelvi szempontból is, a magyar nyelvű források dominanciájának
fenntartásával.
A forrásokat öt tematikus csoportba osztottuk, ezek kialakításának szempontjairól, az egyes
témák jellegzetességeiről a fejezetek bevezető szövegei tájékoztatnak. Az egyes témákon belül a
forrásokat időrendben közöltük, ezt az időrendet esetenként, logikailag szorosan összetartozó
iratok esetében kis mértékben megbontottuk. Egy-egy terjedelmesebb ügyirat összetartozó
darabjait ugyanazon szám alatt betűjellel különböztettük meg. A forrásszövegek közlését mindig
egy általunk adott cím előzi meg, amely a sorszámon túl tartalmazza a forrás keletkezési helyét,
idejét, ill. rövid meghatározását (ki írta, kinek és miről szólt), így ezek a címek tulajdonképpen
elsődleges eligazodást, „név- és tárgymutatót” is jelentenek a kötethez. A címet követi a forrás
szövegének közlése, amelyet az egyes dokumentumok végén a felzetekre írt irattári és ügyviteli
megjegyzésekkel is kiegészítettünk, ezek ui. időnként fontos kronológiai és elintézési
információkat adhatnak az ügyekkel kapcsolatban. A forrásközlést minden esetben a forrás
lelőhelyének meghatározása zárja, eltérő, kisebb betűvel szedve. A kötetet kiegészítő névtár (az
eseményekben jelentősebb részt vállaló személyek életrajzi adatai), fogalomtár (a kevésbé
közismert, de a kötetben gyakran előforduló fogalmak rövid magyarázata) reményeink szerint
megfelelően segítik majd a források használatát. (A csillaggal * jelölt nevek, esetében érdmes
fellapozni a névtárat.)
A közlés módszerében általában követtük a Benda Kálmán-féle szabályzatot2, de éltünk
mindazokkal a mérlegelési lehetőségekkel, amelyeket a közlők számára felvetett. Ezen felül
figyelembe vettük Hermann Róbert e korszak forráskiadási módjának bizonyos pontokon
történő finomítására vonatkozó írását is.3 A gyakorlati munka közben a közlés módja kapcsán
természetesen számos további kérdés vetődött fel bennünk. Az első lehetőségünk a betűhív
publikálás lett volna, az estleges tollhibák kiigazításával. Ennek végrehajtása viszonylag
egyszerű, de megvalósítása nehezen olvasható szöveget eredményezett volna. Ha azonban
elfogadjuk azt, hogy – idézve Hermannt − „a forrásközleményeket és -kiadványokat nemcsak a
közlő, a korrektor, ill. a közlő sasszemű ellenségei olvassák, hanem esetleg a nagyközönség is”,
akkor az olvashatóság fontos szemponttá léphet elő. Ebben az esetben felmerül az egységesítés
igénye és mikéntje. Ehhez járul még, hogy az elmúlt negyedszázadban (Benda Kálmán
szabályzata 1974-ben látott napvilágot!) a forrásközlés lehetőségei és technikai feltételei is
megváltoztak. Örvendetesen kitágulni látszanak például az utóbbi években az egyháztörténeti
jellegű források publikációs keretei, így − visszautalva az előbbi idézetre − növekszik a
szövegeket megérteni kívánók potenciális tábora. Mindezek nézetünk szerint meggondolandóvá
teszik, hogy − folytatva a Hermann rövid cikkében 1998-ban megkezdett „Gondolatokat” − a
XIX. századi forráskiadás módjának további részletekre kiterjedő újragondolását vessük fel. A
kötet néhány apró mozzanatban már ebbe az irányba mutat.
A fentieket figyelembe véve a szövegközléseknél egész szavakon nem változtattunk, nem
hagytunk ki, nem toldottunk be. A központozást és helyesírást viszont, az olvashatóság és az
egységesítés kedvéért, a mai szabályokhoz közelítve módosítottuk. Mivel a hangzásalak
különbsége a helyesírási különbözőségek többségénél nem állapítható meg, ezért − a Benda által
írottaktól ezen a ponton különböző Hermann-ajánlást4 követve − ezekben az esetekben a mai
helyesírás szabályait alkalmaztuk (pl. czudar = cudar). Érvényes ez a magánhangzók utáni

2 Benda Kálmán: A Magyar Országgyűlési Emlékek sorozat 1607-1790 közti részének szerkesztési és forrásközlés
szabályzata. / a továbbiakban Benda / In: Századok 1974; 436- 475.
3 Hermann Róbert: Gondolatok a XIX. század közepi forráskiadás módjáról. / a továbbiakban Hermann / In: Fons
1998/1. 153-155.
4 Hermann 153.
6
BEVEZETŐ
kettőzött mássalhangzókra, azokat − szemben az 1974-es szabályzattal5 − olyankor is elhagytuk,
ha ejtésük vitás (pl. melly = mely, hattalmas = hatalmas). Ugyanígy tettünk az összetett
szavakban, illetve a nem rag helyzetben álló kettőzött mássalhangzókkal akkor is, ha
mássalhangzó után következtek, mivel ezt kiejteni úgysem lehet, sőt esetleg félreértést is
okozhatnak (pl. mosttan = mostan). Ugyancsak elhagytunk minden ‘-ot − ellentétben az utóbb
hivatkozott cikkel6 − tekintet nélkül arra, hogy azt névelők (pl. a’ király = a király), kötőszók
(a’mely = amely) mellett, vagy a -nak/nek rag helyett (pl. a királyok’ szívei) használták-e a
forrásban. A szavak egybe- vagy különírásánál is a mai szabályokat tartottuk szem előtt.
Eltérően Benda Kálmán iránymutatásától7 ezt alkalmaztuk az „az” illetve „a” névelővel összetett
névmásokra és határozókra is (pl. az ki = aki, az hol = ahol, az mely = amely, az mint = amint).
A nevek, helynevek írásmódja gyakran változik a forrásokban, ezeket − jelezve a helyi
különbségeket − inkább megtartottuk, de a források címeiben, ill. szerkesztői közlésekben
egységes változatban hivatkozunk rájuk. A gyakran előforduló latinos írású szavakat magyar
változatban igyekeztünk közölni (pl. clerus = klérus), de a ritkábban előforduló kifejezéseknél
itt is megtartottuk a latin változatot.
Természetesen az érthetőség mint fő szempont nem jelentette azt, hogy ne törekedtünk volna
a szövegek stílusának, nyelvjárásának megőrzésére, a szövegek „íze” véleményünk szerint
megmaradt. A központozás változtatásai pedig elsősorban az oldalas körmondatok tagolását
jelentették. Kis- és nagybetűket cseréltünk ki időnként pl. a tagolás során kezdett mondat
kedvéért, illetve elhagytunk felesleges nagybetűket a szövegekből.
A nyomtatott forrásokban dőlt betűvel szedett részeket eredeti formájukban közöltük. Ennek
következtében, az elkülöníthetőség kedvéért, az eredetileg aláhúzott részeket − a Benda-féle
szabályzattól8 eltérően − nem dőlt betűvel, hanem mi is aláhúzottan tesszük közzé az írott és
nyomtatott dokumentumokban egyaránt. Célunk ezzel az eredeti forrás pontosabb tükrözése. Az
egyes iratok irattani meghatározásánál a könnyebb átláthatóság miatt kiírtuk a megfelelő irattani
terminust (pl. tisztázat, fogalmazvány) és nem a hivatkozott szabályzatban jelzett9 nyomtatott
nagy betűket (pl. A: tisztázat, B: fogalmazvány) használtuk.
A jegyzetelésnél szintén az olvashatóság és az érthetőség volt a célunk. Nem közöltük a
jegyzetekben valamennyi említett személynek (pl. egy közösen írott levél számos aláírójának) az
életrajzát, csak a fontosabb szereplőknek, levélíróknak, illetve címzetteknek a pályáját foglaltuk
össze röviden. A ma már nem, vagy más értelemben, illetve alakban használt szavakat és az
idegen kifejezéseket, valamint a rövidítéseket értelemszerűen dokumentumonként magyaráztuk,
vagy feloldottuk. Szerkesztői közléseinket a szövegen belül mindig kapcsos zárójelbe tettük. A
szövegkritikai és a tárgyi jegyzeteket − ellentétben a Benda-féle szabályzattal10 − nem
különítettük el oly módon, hogy az előbbieket latin kis betűkkel jeleztük volna, hanem a kettőt
egybevéve, folyamatosan növekvő arab számokkal jelöltük. A jegyzetek mindig a vonatkozó lap
alján, nem a forrásdokumentum végén, helyezkednek el, és a nyomtatásban számozásuk nem
laponként és − szemben Benda Kálmán regulájával11 − nem is iratonként történik, hanem
folyamatosan a kiadvány egészére kiterjedően. Az eredeti forrásban szereplő jegyzeteket a
dokumentum végén, végjegyzetként közöljük.

5 Benda 446.
6 Benda 445.
7 uo.
8 Benda 445.
9 Benda 451.
10 Benda: 454.
11 uo.
7
BEVEZETŐ
Talán a forrásközlés gyakorlati kivitelezését ismertető, megelőző rész hosszúsága is jelzi,
hogy milyen bonyolult és fáradságos munka várt ránk, amikor a kötet szerkesztésébe kezdtünk.
Ráadásul − témánkat és vállalkozásunk méreteit tekintve − tudomásunk szerint elsőként láttunk
munkához a katolikus egyházi levéltárak között, követendő példa sem állt tehát előttünk.
Munkánk során biztosan előfordultak következetlenségek, s a fentebb leírt elveket sem biztos,
hogy tökéletesen sikerült megvalósítanunk. A pontatlanságokért elnézést kérünk.
Végezetül köszönetet mondunk a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának és a
Nemzeti Kulturális Alapprogramnak a kötet megjelentetéséhez nyújtott anyagi támogatásáért.
Köszönjük a Főszékesegyházi Könyvtár és az Érseki Levéltár valamennyi munkatársának
segítségét, közreműködését. Érdekes aktualitása a könyv megjelenésének, hogy Nádasdy Ferenc
érsek mai utóda, Dr. Bábel Balázs érsek papságának 25 éves jubileumán történik. Ez alkalomból
szeretettel köszöntjük az ezüstmisés Érsek Urat, és kívánjuk neki, hogy a hősök példája, a múlt
tanulságai adjanak számára erőt és segítséget további munkájában!
Kalocsa, 2001 júniusa
A szerkesztők
8
I. AZ ÁPRILISI TÖRVÉNYEK KÖVETKEZMÉNYEI
I. Az áprilisi törvények következményei
A liberális-polgári átalakulás egyik fontos eleme volt Magyarországon is az egyház és az
állam szétválasztásának folyamata. Ennek során máig ható jogi-politikai problémák vetődtek fel.
Ne feledjük, hogy az új keletű szabadság a főpapság számára elsősorban évszázados
előjogainak és jövedelmeinek eltörlését jelentette. A modern magyar polgári állam megszületése
következtében 1848-ban a katolikus egyháznak az államhoz fűződő viszonya éppúgy
megváltozott, mint ahogy az ebben az időszakban előtérbe került modern eszmék hatására a
világi hívekhez fűződő kapcsolata. Ugyanakkor belső viszonyai kapcsán is új kihívásokkal
kellett szembenéznie. Jól példázza ezt a Kalocsa-Bácsi Érsekség 1848/49-es története. A felső
klérus berkeiben sem jelenthető ki általánosságban a változás teljes elutasítása. A kérdés
természetesen a változtatás célja és módja, valamint a tradicionális állandósághoz viszonyított
aránya. A püspökök többsége az új társadalmi közeghez nagymértékben alkalmazkodó
konzervatív modernizáció mellé ált. Alapvetően így értékelhető a hazai klérus rangidős
püspökének, Nádasdy Ferenc kalocsai érseknek a szemlélet módja is.
Az átalakuló politikai − és főként egyházpolitikai − körülmények bemutatásához
mindenekelőtt vissza kell utalnunk röviden az utolsó rendi országgyűlés 1848. tavaszi egyházi
tárgyú vitáira. Itt kell megemlítenünk, hogy a diéta ülésein az 1847-es megnyitástól kezdve
Nádasdy érsek nem vett részt, mivel szembetegsége miatt 1848. június közepéig Bécsben volt.
Ugyanakkor a forrásokból is kitűnik, hogy helynökével, Girk György püspökkel, folyamatos
levelezésben állt az egyházmegyei és az országos politikai ügyekben is.
Pozsonyban az új polgári kormány és a katolikus klérus − főként annak felső része − közötti
viszony nem volt problémamentes. Gondolunk itt elsősorban az egyházi tizeddel12, a főkegyúri
jog gyakorlásának miniszteri ellenjegyzésével,13 valamint a vallási egyenlőséggel és viszonoság-
gal14, főként pedig az egyházak költségeinek állami finanszírozásával15 kapcsolatos vitákra.
Ezeket és a meghozott törvények szövegét tekintve a kétségkívül megmaradó konfliktusok és a
végrehajtás körüli bizonytalanságok ellenére az itt történtek mind világi mind egyházi részről
helyzet- és érdekfelismerésen alapuló pillanatnyi reális politikai kompromisszumként is
értelmezhetők.
Egyházi oldalról azzal, hogy lemondtak a tizedről, az államvallási státuszról és beleegyeztek
a főkegyúri jognak a polgári kormányzat általi gyakorlati érvényesítésébe az adott körülmények
között hozzájárultak az aligha elkerülhető változásokhoz. A polgári átalakulást végigvivő és
ekkor a kormányrúdhoz került liberális reformelit számára ugyanis a vallásszabadság, a köz-
teherviselés valamint a patronátusi jogoknak a polgári kormányzat befolyásával való érvénye-
sítése magától értetődő volt. Az országgyűlésen jelen volt papi követek részben kényszerből
részben belátásból − segíteni akarván az új helyzetben az egyház céljait, a minden téren fellépő
szekularizációval szembeni fellépést − elsősorban egyházuk ésszerű érdekeit követték, amikor

12 48/XIII.tc.: "Az egyházi rend a papi tizedről minden kárpótlás nélkül lemond” 1847-48-ik évi Országgyűlési
Törvényczikkek /reprint kiadás / (Bp. l988) 10.o. (a továbbiakban Törvényczikkek)
13 48/III.tc. 7.§.” Az érsekek, püspökök, prépostok, s apátoknak és az ország zászlósainak kinevezése, a kegyelmezés
jogának gyakorlata, és a nemességnek, czímeknek, s rendeknek osztása mindig az illető felelős magyar minister
ellenjegyzése mellett, egyenesen Ő Felségét illeti”. Törvényczikkek 11.o.
1448/XX.tc. 2.§. „E hazában törvényesen bevett minden vallásfelekezetekre nézve, különbség nélkül, tökéletes
egyenlőség és viszonosság állapíttatik meg.” Törvényczikkek 62.o.
15 48/XX.tc. 3.§.” Minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségei, közálladalmi költségek által
fedeztessenek, s ez elvnek részletes alkalmazásával a ministerium az illető hitfelekezetek meghallgatásával a közelebbi
törvényhozás elibe kimerítő törvényjavaslatot fog előterjeszteni.” Törvényczikkek 62.o.
9
I. AZ ÁPRILISI TÖRVÉNYEK KÖVETKEZMÉNYEI
lemondtak korábbi előjogaikról. Ez az egyháznak jól felismert, alapvető érdeke volt. Az pedig,
hogy a klérus igyekezett a saját helyzetét stabilizálni az új viszonyok között − lemondva arról,
ami tarthatatlan azzal a szándékkal, hogy megőrizze, amit lehet − történeti és politikai
szempontból erényül vagy bűnül egyaránt kevéssé róható fel.
A másik oldal, a liberális reformelit részéről is megnyilvánult bizonyos mértékű gyakorlati
kompromisszumkészség. Ugyanis a tizedről való lemondás kapcsán az alsópapságnak juttatandó
− Kossuth által felvetett − kárpótlás, illetve az egyházak költségeinek állami vállalása szemben
állni látszik részint a dézsmának mint − Deák Ferenc gondolatmenetét követve − eredendően
célját vesztett, a törvényhozás által visszavonható közadónak,16 részint pedig az egyháznak mint
a hívők magánjellegű, az államtól független kultuszközösségének ekkori liberális értelmezésé-
vel17. Röviden szólva tehát az állam és egyház szétválasztását célzó törekvésekkel. Ennek
megvilágításához segít Kossuth Lajos egy 1871-es visszaemlékezése, amely ugyan elsősorban a
vallási egyenlőségre vonatkozik, de közvetve a felvetett kérdésre is feleletet adhat. A teljes
vallási egyenlőség megvalósításához az utolsó rendi országgyűlésen két lehetőség kínálkozott.
Az állam vagy egyik egyháznak sem ad semmit − így például az elvesztett tized után a
rászorulóknak megfelelő ellátást, illetve működési költségeikre fedezetet − vagy minden
vallásfelekezet vallási és iskolai szükségleteit biztosítja. Kossuth is, követvén a liberális elvi
álláspontot, az alternatíva első felét tartja helyesnek. Ám mindjárt hozzáteszi: „Meg voltunk róla
győződve, hogyha a vallásfelekezetek közti egyenlőségnek ezt a módját hozzuk akkor
indítványba, oly megkérlelhetetlen harczot és háborút idézhettünk volna elé, s oly hatalmas
segéderőt kergettünk volna a hazánk szabadsága bécsi ellenségeinek karjai közé, hogy az egész
átalakulási munka veszélyeztetve lett volna. Nem mertük tenni”.18 Azaz a liberális reformerek
vezéralakja az egyházzal kapcsolatos bármilyen jellegű anyagi támogatást elvi engedményként
értelmezett, ami a korábbi országgyűléseken képviselt liberális állásponthoz képest valóban az is
volt.
A polgári átalakulást kodifikáló áprilisi törvények uralkodói szentesítésével és a minisz-
tériumok megalakulásával az új struktúra törvényi és intézményi megalapozása megtörtént. A
létrejövő államberendezkedés eszmei, jogi alapjait ismertetni és értelmezni, illetve
intézményeinek utasításait közvetíteni kellett a társadalom széles rétegei felé. Eközben a változó
politikai körülmények között is meg kellett őrizni a társadalmi stabilitást. E két szempontból az
egyházaknak, így a katolikus egyháznak is, döntő szerepe volt. Egyben ez utóbbi vitathatatlan
közös érdeke volt minden felelősen gondolkodó társadalmi tényezőnek, államnak és egyháznak
egyaránt.
A megyés püspökök és a világi papság többsége kiállt az új nemzeti alapú polgári
berendezkedés és az azt képviselő Batthyány-kormány mellett. Ennek jó példája Nádasdy érsek
május 5-i körlevele. 1. Az új berendezkedés iránti lojalitás megteremtéséhez a katolikus papság
is nagyban hozzájárult. Az átmeneti időszakban a közrend és annak fenntartása, mint ahogy a
kalocsai érsek cirkuláréjából is kitűnik, nagy számú hívei körében nem kis mértékben a
katolikus egyházon múlott. 17.
Az utolsó rendi országgyűlés befejezését követően a polgári állam és a katolikus egyház
viszonyában több kérdés is nyitva maradt. Ezek megtárgyalására és a kormány további

16 Deák Ferenc ezt úgy foglalja össze, hogy a tized nem a klérus tulajdona, hanem az állam ennek segítségével
gondoskodik az egyházról. Szerinte épp a törvények megléte mutatja, hogy az ország története során az állam úgy
rendelkezett a tizedről, mint a maga javairól. (Deák Ferenc 1836. február 10-i országgyűlési felszólalása) Deák Ferenc
beszédei. szerk.: Kónyi Manó Bp.1882. I. kötet 235.o.
17 Ezt Kossuth így fogalmazza meg:"...a vallásos felekezetek az állammal szemben másnak nem tekinthetők, mint az
egy hitet valló egyének szabad akaratából kifolyó önkéntes egyesületeknek..." Kossuth Lajos iratai Sar. Kossuth
Ferenc Bp. 1900. VIII. kötet 340.o. (a továbbiakban Kossuth)
18 Kossuth im.: uo.
10