Három nemzedék és ami utána következik PDF
Preview Három nemzedék és ami utána következik
Szekfü Gyula: HÁROM NEMZEDÉK és AMI UTÁNA KÖVETKEZIK A MAGYAR KÖNYVBARÁTOK SZÁMÁRA KIADJA A KIRÁLYI MAGYAR EGYETEMI NYOMDA 21.642. — K. M. Egyetemi Nyomda Budapest, Múzeum-körút 6. (F.: Thiering Richárd.) A Három Nemzedéknek 1920-ban megjelent első és az 19224 második kiadása után ez a kiadás is teljes egészében, változatlanul adja a Három Nemzedék eret deti szövegét. Ahol a lapszéli jegyzetekben újabb irot dalmi utalások szüksége mutatkozott, ott az új adatét kok szögletes zárójelek közt találhatók. Egészen új a munka ötödik Könyve, melyben a Trianon óta jelentkező szellemi irányokat foglaltam össze, — ezeket is, miként a három korábbi nemzedék működését, Széchenyi István értékrendszeréhez mérve. Az ötödik Könyv elején külön, előszószerű részlet- ben jelöltem meg ezen új előadás vezető szempontjait. Budapesten, 1934 februárjában. Jelen kiadás a Három Nemzedéknek 1920 óta ne- gyedik lenyomata és egyúttal az 1934-ben megjelent Három nemzedék és a mi utána következik c. munkám nak második, teljes és változatlan kiadása. Budapesten, 1935 februárjában. A szerző. A H Á R O M N E M Z E D É K ELSŐ K I A D Á S Á N A K ELŐSZAVA M időn az 1917. esztendőben a „Magyar állam élet- rajza“ című munkámat német nyelven kiadtam, fel- szólítást kaptam a német kiadócégtől, hogy a mű máso- dik kötete gyanánt az 1848, illetőleg 67 utáni történem tünket külön, részletesen írjam meg. Ezt a felszólítást azonban kénytelen voltam visszautasítani, azon okból, mivel én az akkor uralkodó liberális történetfelfogástól diametrálisan eltérő állásponton lévén, utóbb lefolyt liberális félszázadunkat másnak nem, csakis dekadencia szomorú korszakának rajzolhattam volna. Ennek pedig akkor, midőn a létért harcoló nemzetnek elsősorban belső egységre és nyugalomra volt szüksége, értelme és jogosultsága semmiképen nem lehetett. Így én meg- elégedtem különvéleményem vázlatos érintésével a munka befejező részében, valamint a magyar kiadás előszavában. Utóbbi évtizedeink társadalmi bajairól megjegyeztem, hogy a „kapitalisztikus korszak új ható- erői hirtelen betörve, rohanó munkájukkal a meglevőt sokkal inkább megtámadták, semmint ez állami szociá- lis előrelátás mellett szükséges lett volna. Az új erők új képződményeket hoztak létre, melyek a lassú történeti fejlődéssel még nincsenek szerves kapcsolatban. így érthető, hogy a gazdaság és szellemi kultúra a Nyugat- hoz hasonló legszélesebb alapokon épült fel, de az új társadalmi épületben itt is, ott is repedés és hasadék észlelhető, jeléül annak, hogy itt heterogén erők egy- időben működtek ... A hiányok kitöltése, az akadályok leküzdése csak szervezett munkával valósítható meg, 6 hogy pedig erre a modern alkotmányos állam hagyó- mányos gépezetével és kapitalista gazdaságával képes lesz-e, ez a jövő nagy kérdése nemcsak Magyarországra, de az egész széttépett európai közösség minden álla- mára nézve“. A szűkebb magyar olvasóközönségnek szánt előszóban kimutattam liberális történetfelfogá- sunk alapvető hibáit, a valódi magyar nemzetiségtől el- téréseit, nyíltan szólottam a „huszonöt év óta rajtunk uralkodó dekadenciáról“ és az uralkodó politikai fel- fogással szemben konstatáltam, hogy az „alkotmányos állam mai formájában nem képes a nemzeti élet min- den terén döntően közreműködni, munkája tehát fel- tétlenül kiegészítendő a nemzeti erőknek társadalmi és gazdasági szervezkedése által“. Három évvel ezelőtt, a liberális illúziókba burko- lózó magyarság e szavakat idegeneknek találta, vissz- hang reájuk alig kelt, ha annak nem veszem, hogy némely polgári-radikális kritikus megbámult miattuk, mint valami özönvízelőtti konzervatív őslényt. Munkám alapgondolatával: hogy a magyarság, története egész folyamán, integráns részét képezte a keresztény-germán kulturális közösségnek, senki sem tartaná érdemesnek foglalkozni. Azóta a magyar világ nagyot változott... A libe- ralis korszak szigorú megítélése nem választhatja többé két ellenséges táborba a nemzetet, mert immár mindenki megegyezik abban, hogy a liberális közelmúlt a tévely- gés korszaka volt, melyből csak szerves munkával, a valódi nemzeti hagyományok kiépítése által emelked- hetünk ki. A tiltó ok, mely miatt a világháborúban el nem mondhattam véleményemet a közelmúltról, meg- szűnt tehát és ... íme a könyv, a magyar fejlődés rajza a múlt század negyvenes éveitől kezdve. De ezt a könyvet akkor is megírtam volna, ha a köz- vélemény nem jön közelebb az én három évvel ezelőtt kimondott felfogásomhoz, aminthogy a munka kezdete még 1918 végére és 1919 elejére nyúlik vissza. Ezt a könyvet meg kellett írnom. Ez a könyv személyes élmé- nyem. Abban a súlyos ínségben, melybe az 1918 októ- 7 beri katasztrófa döntött bennünket, melynek nyomorát éppen mi, a magyar értelmiség, érezzük legsúlyosabban: testünkön és lelkünkön, öntudatosan és az összefüggés seket áttekintve, — úgy éreztem másfél év óta és úgy érzem ma is, hogy munkaerőmet és munkakedvemet fel nem találhatom, míg le nem számolok a hanyatlással, melynek végén ilyen katasztrófát kellett megérnünk, míg szemébe nem nézek azon erőknek, amelyek az egészséges fejlődés sodrából kivetették nemzetemet. Így írtam meg e munkát és... salvavi animam meam. Bécsben, 1920 július havában. ELSŐ K Ö N Y V SZÉCHENYI ISTVÁN KONZERVATÍV REFORMRENDSZERE I.SZÉCHENYI ALAKJA A LIBERÁLIS HAGYOMÁNYBAN M i szükség és mi érdem volna Széchenyi István gróf tanainak feszegetésében, mikor az utóbbi évtizedeknek állandó témája, minden oldalról körülményesen meg- tekintett alakja volt éppen ő, Széchenyi, a nemzetvezér államférfiú? Az ő nevét hallottuk napról-napra a nem- zet hivatott vezetőitől, a közvélemény irányítóitól, az ő nevére esküdtek mindenek, kik a magyarságnak háta- lom és műveltség magaslatára emelésén fáradoztak. Tudós társaságoktól arisztokrata társaskörökig és egye- temi hallgatók szerény egyesületéig minden az ő nevét visszhangozta. Nemzetgazdák kimutatták, hogy őt kell követnünk, sőt követjük is; tudósok és nevelők hozzá mérték az újonnan felmerülő jelenségeket és szigorú anatéma alá került mindaz, mire Széchenyi zsinórmér- teke nem illett. Társadalmunkat és sajtónkat korlátlan nul használtuk fel valóságos Széchenyi-cultusz felépítés sere, úgy, hogy most én könnyen tengerbe vizethordó gyermeknek tartatnám, még mindig újat akarván Szé- chenyiről mondani. De távol legyen tőlem ilyen szándék. Még ha tud- nék is újat a legnagyobb magyarról, lenne az bár tőlem telhetőleg legszebb és legjobb, azt sem volna érdemes elmondani azok után, mikkel legnagyobb géniuszaink, Vörösmartytól, Bajzától, Kemény- és Aranytól kezdve Széchenyit és magukat megtisztelték. Kitűzött célom nem kívánja újság keresését, sőt ellenkezőleg azt, hogy minél kevesebbet keverjek bele az előadásba magamból és a viszonyokból, melyek hatása alatt az objektív 12 összeállítás nyugalma megzavartatnék. Politikai rend- szere jellemzésénél lehetőleg ragaszkodni fogok Szé- chenyi saját szavaihoz, hogy így kikerüljem a vészedéi- met, melynek a két korábbi generáció tagjai szinte ki- vétel nélkül áldozatul estek: hogy t. i. Széchenyit olyan- nak jellemezték, minőnek látni nékik maguknak jobb esett. Széchenyi alakját a bennünket megelőző két nem- zedék túlságosan szubjektíve fogta fel, ebben megegye- zik a hetvenes évek és a századvég nemzedéke. Különb- séget közöttük a világosan látás és az őszinteség eltérő fokozatai tesznek. Az előbbi nemzedék vezetőinek köz- pályája visszanyúlván a negyvenes évekbe, még sokan voltak közöttük, kik színről-színre látták őt s vele szem- ben ítéletüket azon benyomások hatása alatt formuláz- ták, melyeket a kortársakban Széchenyinek a közvéle- ménnyel szembefordulása okozott. Hisz akkor minden, mi élt és a közporondon szóhoz jutott, állandó forrón- gásban volt Széchenyi ellen s még oly szelíd és mérsé- kelt államférfiak is, minő volt Eötvös József báró, igaz meggyőződéssel tárták tévesnek a legnagyobb magyar útjait. Ebből érthető, hogy a Széchenyi korára követ- kező, második nemzedékben nem is találunk oly általa- nos Széchenyi-kultuszt, mint később. Akkor még nem iparkodtak és nem is sikerült volna elleplezni az eltére- seket, melyek a kor irányelvei és Széchenyi rendszere közt fennálltak. Ez eltérések pedig igen mélyrehatók valának. Az 1848 és 1867-ben berendezett magyar állam egészben véve liberális alapokon, tehát — mint az ak- kori nemzedék jól tudta — nem Széchenyi elvei szerint épült fel. Széchenyi egy tisztelője, műveinek kiadója, Zichy Antal állapítja meg nem egyszer mint termesze- tes dolgot, hogy a fejlődés nem adott Széchenyinek iga- zat, mikor ő „kelleténél kevesebbre becsülte nemzetünk életképességét“. Széchenyi folyton nemzethalálról be- szélt, kedves szólamai voltak: a magyarság végvonag- lása, kimerültsége, megdermedt nemzeti test, tetszhalál, már-már terjedező rothadás, teljes felbomlás, amely 13 kifejezések használata a második nemzedék szemében, a kiegyezési korszak helyreállott nemzeti szuverenitása idején, nemcsak anachronizmusnak, de vétkes könnyel- műségnek tűnt fel. Meg is jegyzi, megelégedéssel, Zichy Antal: „Mind e szólamokat, őszinteségük dacára, nem- csak készpénz gyanánt nem fogadtuk el, hanem hatá- rozottan visszautasítottuk, s egy cseppet sem bánjuk a közforgalomból azóta történt kiküszöböltetésüket.“ A nemzet nem halt meg, tehát Széchenyi tévedett, e logikai megállapítás befészkelte magát a második nem- zedékbe, mely így aztán Széchenyiben többé?kevésbbé fölösleges, hívatlan ébresztőt látott, kit Zichy Antal minden kegyelet mellett is e kérdéssel vélt aposztro- fáihatni: „Nemzeted ébren van már, Széchenyi még aluszol?“1 A közfelfogásnak Széchenyitől eltávolodását szinte villámként világítja be a jellemzés, melyet egy másik kitűnő hazafi, Beöthy Ákos nyújt Széchenyiről.2 Amit ő Széchenyiről mond, az szinte mind Széchenyi ellen szól. A liberális nemzedék államférfia, ki a liberalizmus alapelveit tudatosan, komoly irodalmi tanulmányok árán tette magáévá, kénytelen volt Széchenyiben a libe- ralis tanok ellenségét ismerni fel, azt, ki a szabadságnak mindent átalakító erejében nem hisz és politikai fel- adatának elvont eszmék terjesztése helyett a meglévői bői kiinduló pozitív alkotó munkát tartja. Széchenyi Beöthy szerint is reálista volt, ellensége a Kossuthtól képviselt idealizmusnak, mely az anyagi jólét gondját másodhelyre téve, mindenekfölött szabaddá akarta tenni a nemzetet. A nemzet pedig Széchenyitől elfor- dúlva „elismerte az idealizmus felsőségét a realizmus felett és amint később kiderült, — teszi hozzá Beöthy — nem is volt oka megbánni azt“. Beöthy Ákos régivágású 1 Zichy Antal: Gróf Széchenyi István naplói, a M. Tud. Aka- démia megbízásából összeállította. Budapest, 1884. 136., 643. 1. 2 Beöthy Ákos: A magyar államiság fejlődése, küzdelmei, 2. kötet, I. rész, főként a 146., 157., 162., 167., 168., 173., 174., 178., 180., 184., 284. 1., 2. kötet, II. rész, 16., 51, 53. 1.
Description:The list of books you might like
